Isten mindannyiunknak megbocsát – amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Megbocsátani azonban sokszor nagyon nehéz. Íme néhány segítő szempont:

„Nem élem túl ezt a fájdalmat; hogyan tehette ezt velem?” – zokog a tanácsadáson egy asszony, aki most tudta meg, hogy a férjének hónapokon át viszonya volt valakivel.

Egy férfi abban kér segítséget, hogy meg tudjon szabadulni a felesége iránti nyomasztó haragtól és bosszúvágytól, amiért az asszony egy éve elhagyta. „Építkeztünk. Én ostoba, azt hittem, mindketten boldogok vagyunk – miközben ő egészen másra vágyott. Gyűlölöm; azt kívánom, bárcsak meghalna valami betegségben. Nem volna szabad ilyesmire gondolnom, mégis folyton ez jár az eszemben.”

Egy másik férfi saját magának nem tud megbocsátani. Kábítószerfüggővé vált, elvesztette feleségét, otthonát, gyermekeit, állását. „Hogyan süllyedhettem ilyen mélyre? Tönkretettem az életemet” – ismételgeti kétségbeesetten. 

Mindhárman hasonló küzdelmet vívnak. Ha győznek – s ez mindhármuk számára lehetséges –, megerősödve kerülnek ki belőle; ha nem, még inkább megkeseredve. Feladatuk az – s ezzel élete során mindenkinek szembesülnie kell –, hogy megismerjék a megbocsátás erejét. Íme néhány igazság, amely segíthet, hogy a keserűséget hátrahagyva megtaláljuk a megbocsátás, az elfogadás békéjét:

Az élet nem habostorta

Ez persze közhely, mégis gyakran megfeledkezünk róla, hogy senki sincs védve a nehézségektől, mi magunk sem. A Szentírásban lépten-nyo mon különféle viszontagságokról olvasunk, meg arról, milyen fontos, hogy felkészüljünk a megpróbáltatásokra és bizonyos értelemben elfogadjuk őket. A zsoltáros nehézségei közepette segítségért fohászkodott: „Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban, könyörülj rajtam és hallgasd meg imám!” (4. zsoltár 1–2).  
 
Fogadjuk el a megpróbáltatást és próbáljuk meglátni benne a lehetőséget!

Szent Jakab apostol azt mondja: „tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket” (Jak 1,2), mert, mint mondja, a küzdelem megerősít. Ne küszködjünk hát a küzdelem ellen, hanem simuljunk bele, öleljük át és ta nuljunk belőle!

Általában mindkét fél hibás

A legtöbb nehéz helyzetben nem egy tettes és egy áldozat szerepel; nem igaz, hogy az egyiknek mindenben igaza van, a másiknak semmiben. Az effajta gondolkodás sokszor komolyan gátolja az előrelépést a megbocsátás folyamatában. Vizsgáljuk meg saját felelősségünket, gondoljuk át, mi az, amivel magunk járultunk hozzá a nehéz helyzet kialakulásához – és próbáljuk megérteni annak a helyzetét, aki bántott!

A megbocsátás első lépése az elhatározás, hogy megbocsátunk

Ne várjunk, míg kedvünk lesz megbocsátani, hanem határozzuk el, hogy meg akarunk bocsátani. Engedjük, hogy Isten működjön a szívünkben, és végigvezessen a megbocsátás folyamatán. Higgyünk az Írásban, amely megerősíti: „aki megkezdte benn etek a jót, ...be is fejezi” (Fil 1,6).

Akkor is meg kell bocsátanunk, ha maradandóan sérültünk

A megbocsátás nem tetszés kérdése. Ami történt, talán sohasem tudjuk teljesen elfelejteni, de a másik ember tartozását el kell engednünk. A Szentírás azt mondja: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak” (Kol 3,13).

Ne feledjük: a megbocsátás folyamat

Az elszenvedett sérelmeket nem lehet azonnal elengedni. Az út, amelyet végig kell járnunk, jól elkülöníthető szakaszokra bontható: tagadással kezdődik, amelyet bánat követ, egészen a depresszióig és a veszteség átéléséig, végül megszületik az elfogadás. Legyünk türelmesek és megértőek saját magunkkal, míg végigjá rjuk a megbocsátáshoz vezető utat!