Sok
levelet kapok nőktől: "Harcoltam érte, mindent megtettem, mégis
elhagyott!" Ilyenkor megdöbbenek. Ennyire nem tudtok nőül? Ennyire
naivak vagytok? Ennyire nem ismeritek a női harcmodort és a férfiakat?
Mi gyengék vagyunk, és az Erőt keressük bennetek. A tartást,
a méltóságot, a nehezen megkaphatóságot. Néha szinte az
elérhetetlenséget. Azt, hogy ne kelljen felelősséget vállalnunk értetek,
sem érzelmileg, sem lelkileg - sehogy. Mert mi menekülünk a
felelősségtől, s ha valaki a nyakunkba zuhan, annak finoman (vagy
durván) lefejtjük a karjait magunkról, kibújunk az öleléséből - és
kereket oldunk.
Ellentétben a közfelfogással és az évezredes hazugsággal, mi a
"gyengébb nemben" nem a gyengeséget keressük, hanem az erőt. Szeretünk
uralkodni a nőkön. Jólesik, ha valaki szolgál minket és odaadó - de ha
túlságosan is az, menekülünk tőle.
Mi ahhoz vonzódunk, akit nem tudunk legyőzni, aki erősebb, mint
mi. Akitől függünk. Akinek ki vagyunk szolgáltatva érzelmileg. Lehet,
hogy ez nem normális, hanem egy gyermekkori "anyuka-függőség", de mégis
ez a valóság.
Felnőtt férfit nem igen találsz manapság. Az ugyanis nem menekül, nem
árul el, nem hagy faképnél, hanem felelősséget vállal érted. Ráülhetsz a
tenyerére, és megtart téged. Nem esel le róla. S főleg, nem hagy el.
Érzelmi biztonságban csakis egy felnőtt (igaz) férfi oldalán lehetsz, de
hol van ma ilyen? No, látod.
Légy erős, öntörvényű és szabad. Ne függj senkitől - tőled függjenek, mert te vagy az erősebb. Ha pedig nem: légy az!
Kommentáld!