Hogyan őrizhetjük meg a lelkünk nyugalmát?

A világ csodálja a japán nép önuralmát. A szörnyű földrengés másnapján, fehér ingben és nyakkendővel álltak a buszmegállóban, és mentek tenni a dolgukat. Biztos vagyok, hogy a természeti pusztítást csak fokozta volna, ha az emberek szívében is a nyugtalanság és a pánik cunámija felforgatott volna mindent.Sok szerencsétlenség, nehézség zúdult ránk az utóbbi időben! A saját mindennapi gondjaink mellett, a médián keresztül mondhatni élő egyenesben, mindannyian tanúi lehetünk a világunkat rázó szörnyű eseményeknek. Az arab világban elszabaduló indulatok, erőszak előtt, úgy gondolom, hogy mindannyian csak némán állunk. Hogy képesek egyes államférfiak, hosszú kormányzás után, mérhetetlen magánvagyonuk ellenére nekiállni és mesterlövészekkel, nehéztüzérséggel lövetni, repülővel bombázni a saját népüket?
Ugyancsak bénultan vettük tudomásul a Japán szigeteken történteket. Március 11-én egy 9 fokozatú földrengés és nyomában járó hullámverés, felfoghatatlan pusztítást végzett. A baj nem jár magában és most valóban, a katasztrófát egy atomerőmű meghibásodása, részbeni felrobbanása tette egészen apokaliptikussá.
Nézzük az eseményeket, a megrázó képkockákat, filmeket, és kicsinységünk tudata marékra szorítja a szívünket, félelemmel tölt el. Hihetetlenül sebezhető a világunk. Természetesen felmerül a kérdés: Miért kell ilyen eseményeknek történnie? Vajon mi vár ránk? Megannyi kérdés, mikre a választ az egyház részben a tudósokra, a szakemberekre bízza. Mi ebben az elmélkedésben egyetlen kérdésre keressük a választ: Mi legyen a magatartásunk ilyen eseményekben? Hogy viselkedjünk a bennünket érő nehézségek, gondok közepette?
Nagyon fontos kérdés, mert ha ilyen szörnyű események nem is történnek felénk – szívből reméljük –, de azért egészen biztos, hogy mindannyiunknak kisebb-nagyobb konfliktusai, katasztrófái még lesznek. Ezért alázattal forduljunk szembe ezekkel a mardosó kérdésekkel, és keressünk rá választ a nagyböjti szentidőben.
Mi keresztények, válaszért, vigaszért, mesterünkhöz, szerető Krisztusunkhoz fordulunk. Az Ő élete megannyi fájdalom, tragédia. Születésétől kezdve, Heródes kegyetlenkedésén keresztül a nagypénteki kereszthaláláig folyamatosan jelen van a gond, a probléma az életében. A jóságos Jézust egy szép beszéde után, az elvakult tömeg le akarja taszítani egy szikláról, de Ő nyugodtan keresztülmegy a tömegen és mintha mi sem történt volna, megy tovább, teszi a dolgát... Nem dühöng, nem pánikol, nem veszekszik lázadozva az emberekkel, nem osztja ki őket bűneik szerint. De nem is ül le magába roskadva itt sem, de Keresztelő Szent János kivégzése után sem. Nyugalmát megőrzi és megy tovább, azon az úton melyre a Mennyei Atya öt állította.
Csodálom a szörnyű nagypénteki események forgatagában Jézust! Egy pillanatra sem tér le a szeretet útjáról! Döbbenetes, hogy feltámadása után sem akarja apostolaival bölcs szigorral kielemezni a történteket. Nem süllyed el a végtelen válaszokat kereső miértek hínárjába, hanem nyugodtan, derűvel teszi a dolgát. Tudja jól, hogy mi lakik az emberek fiaiban, a marék porból született emberkékben. Nyugodtan tudomásul veszi a tényeket és megy tovább a szeretet útján. Csodálom azt a végtelen nyugalmat és derűt, mellyel a szomorú, rezignált emmauszi tanítványaival szembemegy. Nyugodtan meghallgatja gondjaikat, és szeretettel megszólal, nem panaszkodik, hanem vigasztal, bátorit. A beszélgetés után ezek a férfiak lángoló szívvel, éjnek ideje alatt képesek útra kelni ésvisszamenni a távoli Jeruzsálembe, hogy elmondják: él az Isten, és szeret!
A világ csodálja a japán nép önuralmát. A szörnyű földrengés másnapján, fehér ingben és nyakkendővel álltak a buszmegállóban, és mentek tenni a dolgukat. Biztos vagyok, hogy a természeti pusztítást csak fokozta volna, ha az emberek szívében is a nyugtalanság és a pánik cunámija felforgatott volna mindent.
Nyugalom, önuralom! Csodálatos kincsek ezek, melyeket Krisztus mindannyiunknak felkínál. Van amikor nem lehet megoldani, elhárítani a gondokat, bajokat, van amikor csak imádkozva, Istenben bízó lélekkel lehet vinni a keresztet, tűrni a nehézségeket, megaláztatásokat, a szenvedést. Lehet, hogy mások vagy a magunk hibájából kerültünk nehéz, talán végzetes helyzetbe, de ha mesterünktől megtanultuk a nyugalmunk, a lelki békénk megőrzését, akkor biztos, hogy csodálattal rá fogunk jönni, hogy a szeretet, a remény útján járó embernek mindig van tovább. Ez a remény, nyugalom adott bátorságot az őskeresztényeknek az üldöztetések közepette. Számunkra is csak ez lehet az egyetlen méltó ruha melyet ilyen alkalmakkor, a nehézségek közepette magunkra ölthetünk.
Szeretettel, Csaba testvér