IDÉZETEK A BOLDOGSÁGRÓL

IDÉZETEK A BOLDOGSÁGRÓL

“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.” (Tatiosz)

Lehet, hogy a boldogságot nem fölfedezni és megtalálni kell, hanem egyszerűen csak emlékezni rá, mert elfelejtettük? Ha így van, akkor nagyon elfelejtettük.

(Müller Péter)

Manapság tilos a boldogság. Ha valaki azt állítja magáról, hogy eme állapotban leledzik, számolhat azzal, hogy kényszerzubbonyt kap.

(Vavyan Fable)

Nagyjából ötven százalékban a genetika dönti el, hogy ki képes a boldogságra. Ez sok embernek rossz hír. Jó hír viszont, hogy a maradék negyven-ötven százalék befolyásolható. Hogy mivel? Négy teljesen egyszerű dologgal. Jó cselekedettel (legyen az akármilyen apró), az emberi kapcsolatok ápolásával, konkrét célok kitűzésével és testmozgással.

(Al Ghaoui Hesna)

Aki örül, az még nem feltétlenül boldog, de aki boldog, az mindenképpen örül is. (...) A boldogság azonban nem az öröm kiteljesedése vagy a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése.

(Nádas Péter)

Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.

(Christine Arnothy)

"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"

’’Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. 
Bátorság, csaknem hősiesség.

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, 
mert gyáva és hiú, fél a bukástól.

Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, 
hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.’’

A kellemetlen emlékekben volt valami jó: meggyőzték az embert, hogy boldog, noha egy másodperccel előbb még azt hitte, hogy nem az. A boldogság fokozatok kérdése. Aki ezt tudja, ritkán boldogtalan egészen.

(Erich Maria Remarque)

Sok ember üldözi a boldogságot, mert úgy vélik, hogy nekik kell utolérniük. Ilyenkor mintha szemellenző lenne rajtuk, csak rohannak és rohannak. Pedig a boldogság valójában utánuk fut, és nem tudja beérni őket, mert annyira gyorsan szaladnak a boldogság után.

(Bert Hellinger)