Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban, avagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.
Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét Krisztusi erővel.
Van aki könnyen hordja,s még nevetni is tud,
Míg a másik zokog, és a földre rogy.
Van aki büszkén viseli, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van aki zokogva, zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi.
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van aki keresztjét más vállára rakja,
Abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van aki félre néz, hol jobbra, hol balra,
És segít a társain, mert akarja.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfeledni hej,de sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
Ó csodák -csodája újra nőtt előttem.
Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyöngült a lábam,
Vittem keresztem, meggörbült a hátam.
Elestem, s fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feladni napsütötte tájon,
De a keresztfám ott is én velem volt.
És akik ismernek szinte egytől egyig,
Mind -mind kigúnyolnak, lettek csúfolóim.
Tövis koszorúmat jól fejembe nyomják,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.
Így hát keresztem nehéznek tartottam,
Ezért hozzá több más keresztet is kaptam.
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.
Meg is öregedtem, s a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik szívembe súlya,
Vagy én lettem gyöngébb, s a vállam nem bírja.
Ó sokszor , de sokszor szeretném letenni,
Azt hiszem, hogy tovább már bírom vinni.
Vérzik a szívem is, s lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre....
Kommentáld!