IGAZ TÖRTÉNET....

Magas fák és zord hegyek közt él apó és anyó. Sziklába vájt barlang lett az otthonuk. A városban éltek ők is valaha. Dolgoztak, nevelték a gyerekeket, mint annyi más ember. Teltek az évek, ők megöregedtek, a gyerekek kirepültek a családi fészekből. Magukra maradtak szép nagy házukba. Néha az unokák nevetése verte fel a csendes házat. Ilyenkor boldog volt a két kis öreg. Boldogságuk azonban nem sokáig tartott. A gyerekek úgy döntöttek kell a pénz és eladják a nagy házat. Minek az kettőjüknek. Ők meg bemennek az öregek otthonába. Ott mindent megkapnak, vigyáznak rájuk. Magához venni senki nem akarta a két kis öreget. Sok a munka, teher már az öreg a háznál. Nincs idő velük foglalkozni. 
Egy vasárnap délután összejött a család, s míg a gyerekek kint az udvaron játszottak elmondták a tervüket. Sírt a két öreg… Nem, ők oda soha nem mennek. Van nekik otthonuk.
De a család már döntött! Másnap már vevő jött megnézni a házat. A fiatalokkal megegyeztek az árban. Egy hét múlva költözni kell. 
Apó aznap kiment a várost körül ölelő hegyekbe. Bizony késő este tért haza. Anyóka már vörösre sírta a szemét, hogy hol lehet szegény öreg. De apó fáradtan, ám boldogan jött haza. Örömmel újságolta, megtalálta a régi barlangot, ahová annyiszor vitték kirándulni a gyerekeket. Elmondta anyónak a tervét. 
Másnap útra kelt a két kis öreg. Ásó, kapa, gereblye, és élelemmel megpakolt kosár volt náluk. A hegyre kiérve nekifogtak a munkának. Kitisztították a barlangot. 
Így ment ez pár napig. Apó még ajtót is faragott a bejáratra. Siettek, mert közeledett az idő mikor át kellett adni a házat. Szerencsére a fiatalok az otthonba való elhelyezéssel voltak elfoglalva. Így nem is néztek feléjük sem. 
Elérkezett a nagy nap. A ház előtt teherautó állt meg. Markos emberek kezdtek neki a pakolásnak. Anyóka mutatta, mit tegyenek fel a kocsira. Összeszedtek mindent, ami egyszerű kis életükhöz kellet, s a kocsi elindult. Fel a hegyekbe. Bizony nem volt könnyű dolog a bútorokat felcipelni a barlangba. De apó jól megfizette a munkásokat, bár azok sajnálkozva tették a dolgukat. 
Mikor minden felkerült, leültek egymással szemben. Szemükre könnyfátyol borult. Istenem, hová jutottak, annyi keserves munkában eltöltött év után. De nem volt idő keseregni, a sötét itt hamar leszáll. Pakolni kezdték megmentett kis holmijukat. 
Lassan kialakult a rend. Mire minden a helyére került bizony már sötét este volt, s ők a fáradtságtól, már alig álltak a lábukon. Bekaptak pár falatot, s lefeküdtek a jól megszokott ágyukba. Az álom hamar rátelepedett a két kis öregre. Csak reggel ébredtek fel, s nézték hol is vannak. Apó tért észre hamarább, neki fogott a sparheltba tüzet rakni. Mire anyóka kikelt az ágyból, már jó meleg járta át a barlang száz éves falait. Készen volt a tejes kávé.
Megreggeliztek, s nekiláttak otthonosabbá tenni kis barlangjukat. Szerencsére apó mindenről gondoskodott, volt gyertya, az erdő meg adta a tüzelőt. Élelemmel jól felpakoltak, mert nem tudták mikor tudnak lemenni a városba.
Anyóka még sírdogált, de tudta, hogy ez csak így jó. Mert ők nem bírták volna ki az otthonban. Lassan beletörődött a megváltoztathatatlanba, s kezdte magát jól érezni új „otthonukban”. Ez alatt a városban nagy volt a felfordulás. Megjöttek az új lakók, velük együtt a fiatalok, hogy vigyék az öregeket az otthonba. De bizony a házban senkit nem találtak. Néhány hátrahagyott bútordarab hevert szerte szét. Senki nem tudott semmit, hiába kérdezgették a szomszédokat. Míg az egyik gyerek oda nem szólt:
- Elmentek autóval.
Lett erre nagy ordibálás, de hiába volt minden. Senki nem mondta meg, hová tűnt a két öreg. A fiatalok elmentek a rendőrségre, s bejelentették az eltűnésüket. 
Teltek múltak a hetek. Egy vadász megtalálta a barlangot, benne a két most már boldog embert. Jelentette a rendőrségen. Így megtudták a fiatalok is. Rögtön mentek, s neki támadtak apóéknak, hogy miért szégyenítik meg őket, s azonnal vissza akarták vinni őket az otthonba. Rángatták anyót, öltözzön és indulnak, de itt betelt a pohár. Apó felkapta a kis-fejszéjét.
–Takarodjatok innen! Tietek lett minden. Mit akartok még?
A fiatalok csak néztek, s vállat vonva ennyit szólt az egyik:
- Dögöljetek akkor itt meg ahol vagytok. 
Ezzel odébb álltak. 
A két kis öreg, egymásra borult, úgy néztek a távolodó gyerekeik után. Az egyik kis unoka visszaszaladt, átölelte a lábukat és azt mondta:
–Ne féljetek, megnövök és eljövök értetek! Nálam majd jó lesz. De ők nem lesznek ott csak mi együtt…