„Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.”
Zsoltárok 30:6

Mi emberek megértésre törekszünk. Kutatjuk a világunkat, hogy minden ismeretben bővölködjünk. Mégis nehezen értjük meg azt, hogy az Isten nekünk jót akar. Mert ez ellen szól minden szenvedés, minden bánat, ami megnyomorítja sorsunk. Ha Isten jót akar az embernek, akkor miért van annyi betegség? Mi az oka az éhezésnek, háborúknak? Miért engedi meg, hogy annyi gyermek szenvedjen a szülők szeretetének hiányától? És még sorolhatnánk a kérdéseket. Valaki egyszer azt mondta: A boldogság egy pillanatnyi csend az élet nagy viharai előtt. Miért értenénk egyet Dáviddal, aki élete nehezebb szakaszát – ami, valljuk meg, jóval hosszabb volt, mint az örömteli – éli meg pillanatképpen? Ehhez nézőpontváltásra van szükségünk, meg kell értenünk, hogy mi az, ami valóban jó nekünk. Tudjuk azt, hogy a szenvedésnek, a bánatnak sok jó oldala van. A próbában sokszor kincsek születnek. Csodálatos könyvek, költemények, zenedarabok, képzőművészeti alkotások. A legtöbször megfigyelhető, hogy az ember jelleme is változik, csiszolódik. Az életünkben megjelenő bánat átformálja látásunkat, arra késztet, hogy nézzük más szemmel a világot. Figyeljünk a kisebb örömökre, az apró részletekre. A szenvedés miatt sokszor a nagy kérdések felé fordulunk: Mi végre vagyunk? Mi a célja a létezésnek? Ez az, amit Isten akar. Szeretné életünkben a lelki fejlődést, és akarja, hogy válaszokat keressünk, mert tudja, az igazi választ csak Nála találjuk! Létünk célja nem a szenvedés maga, de a nyomorúság megérteti velünk, mi a dolgunk a világban. Vagy, ahogy Pál írja: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2 Korinthus 4:14). Megtaláltad már mi végre születtél a világra? Mi a célja az életednek? Mi az oka az átélt fájdalomnak? Keresd Istennél! Ha vele együtt teszed ezt, megérted. És este még szomorú leszel, de reggelre beköszönt az öröm...