Istennel beszélget egy ember:
Uram,
szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten
odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek,
hogy betekintsen A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az
asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek
elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont
soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy
hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük
elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele
hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A
szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
Amit most láttál az a Pokol volt. Majd mindketten a második ajtóhoz
léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult,
ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal,
egy fazék finom raguval, amitől
ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az
emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek
egymással*. A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem
értem! Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából
csak 'képesség' kérdése. ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk
és önző emberek csak magukra gondolnak. 'Amikor csak magunkra gondolunk.
. . a Pokol van itt a Földön. '
Kommentáld!