Egy öregember és a fia kis gazdaságot műveltek meg, de csak egy lovuk volt a szántáshoz. Egy napon a ló megszökött.
- Milyen borzalmas – sajnálkoztak a szomszédok – micsoda balszerencse.
- Kit tudja, vajon szerencse vagy balszerencse? – válaszolta a gazda.
Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből, öt vadkancát vezetett az
istállóba.
- Milyen csodálatos szerencse – mondták a szombszédok.
- Szerencse, balszerencse, ki tudja? – válaszolta az öregember. Másnap a
fia, miközben megpróbálta betörni az egyik lovat, leesett róla, és a
lábát törte.
- Micsoda balszerencse!
- Balszerencse? Szerencse?
- A katonaság minden gazdaságot végigjárt, hogy a fiatalembereket
elvigye a háborúba. A gazda fiát nem tudták semmire sem használni,
úgyhogy otthon maradt.
- Jó? Rossz?
Ez a fenti történetet Dan Millman: A békés harcos útja c. könyvben
olvastam. Már rég kiolvastam, de mostanában szinte minden nap kinyitom
ennél az oldalnál és elolvasgatom. Az eddigi életem és a jelenem
történéseit gondolom át ezzel a gondolkodással. És ahogy végigvezetem a
múltat, és élem a jelent, tényleg azt mutatja, hogy nincsen rossz.
Hiszen amit akkor abban a pillanatban rossznak éltem meg, az elvezetett
egy olyan jóhoz, ami másképp nem történhetett volna meg. Ez a felismerés
nagyon sokat segít, hogy az éppen rosszul megélt dolgokat megértsem, és
a rossz érzéseket pozítiv rezgéssé alakítsam át.
Kommentáld!