Lukács 22:41-42
Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! (Lukács 22:42)
Jézus tudta, hogy az Atya akarata volt a számára, hogy a világ bűnei miatt áldozat legyen.
Több esetben mondott próféciát saját haláláról és feltámadásáról. De
Istennel való különleges kapcsolata miatt Jézus kérte Őt, hogy akaratát
egyéb módon is teljesítse be. Ugyanakkor megerősítette odaszánását az
Atya akaratának beteljesítésére, nem pedig a sajátjára.
Jézus
ismerte Isten akaratát és imádsága után azzal a bizalommal ment el,
hogy mindaz, amit az Atya elrendelt, a legjobb, aminek történnie
kellett. Tudta, hogy mikor kell elkezdenie imádkozni az Atya
akaratát, és az ima zárásakor tudta, hogy Isten akarata másképpen nem
válhatott volna valóra.
Számunkra Isten ígéretére adott ima, hogy “Uram, ha ez a Te akaratod” nem más, mint hitetlenség, és távolról sem kapcsolható Jézus Gethsemané kertben mondott imájához. A megválaszolt ima egyik alapvető elve az, hogy hinnünk kell abban, hogy megkapjuk, amikor imádkozunk. (Márk 11:24.) Nem tölthetjük be semmiképpen ezt a feltételt, ha nem ismerjük Isten akaratát az adott szituációban. A “ha ez a Te akaratod”
típusú ima kivesz bennünket a hit aktív pozíciójából és a várakozás
passzív helyzetébe helyez, amikor megengedjük, hogy körülményeink
igazgassák az életünket.
Ha olyan területen keresel iránymutatást, ahol Isten akarata nem fejeződik ki az Ő Igéjében, akkor a Jakab 1:5-öt kell imádkoznod, azaz kérj Tőle bölcsességet. Ne légy tudatlan, hanem értsd meg, hogy mi az Úr akarata. (Efézus 5:17.) Az egyetlen megfelelő időpont a “ha ez a Te akaratod” imára, amikor Isten szolgálatára szánod magad.
Kommentáld!