Szeretnék bebújni a narancs erdőbe,
A piros fákba, a sárga levelekbe.
Szeretnék elmerülni apró illatokban,
Szeretnék elmerülni gondolataimban.

Szeretnék mezőn nyíló kis virág lenni,
Minden fának árnyékában énekelni.
Szeretnék pompázni a legszebb színekben,
Lilában, sárgában, pirosban és kékben.

Szeretnék madár lenni, szelekkel járó,
Nem esnék le magas hegyről, sem az ágról.
Elrepülnék, bárhova visz engem a szél,
Jó messzire menekülnék, ha jön a tél.

 

Szeretnék patak lenni, széles, friss vizű,
Hogy mellettem zöldelljen örökké a fű.
Minden követ megkerülnék én patakként,
S megitatnék minden szomjas és fáradt mént.

Szeretnék én lenni maga a szép erdő,
A gyönyörű rét, a csodálatos mező.
Szeretnék virágozni, folyni, repülni,
S néha-néha egy-két felhőre felülni.

Szeretnék a természet lányaként élni,
Virágok illatait orromba szívni.
Átölelném az egész erdőt és rétet,
Nem érdekelne kedd, se szerda, se péntek.
 

 Szeretnék madár lenni, szelekkel járó,
Nem esnék le magas hegyről, sem az ágról.
Elrepülnék, bárhova visz engem a szél,
Jó messzire menekülnék, ha jön a tél.

Szeretnék patak lenni, széles, friss vizű,
Hogy mellettem zöldelljen örökké a fű.
Minden követ megkerülnék én patakként,
S megitatnék minden szomjas és fáradt mént.

Szeretnék én lenni maga a szép erdő,
A gyönyörű rét, a csodálatos mező.
Szeretnék virágozni, folyni, repülni,
S néha-néha egy-két felhőre felülni.
 

Sík Sándor

A fenyőfa éneke

Állok cseres hegyoldalon,

Magasba szúr örök dalom:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Nem kell a völgyi szép meleg,

A tölgyek, bükkök és cserek:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim,

Ne vonjátok le vágyaim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Fussatok szét gyökereim,

Teljetek élő ereim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam.

Tartani bírd templom-magam.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Te lombosodjál koronám,

Vidd a magasba mély imám,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál

Zöldecske hármas gyertyaszál

Föl, föl, föl, fölfelé!

A kúszó templom egyre szebb,

Ez az imádság teljesebb.

Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő

Iker-templom: testvér fenyő,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Ahol az élet idegen,

Aszályra perzselt köveken,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át

Pogány hegyormok homlokát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc.

És rajtunk át az égre néz,

Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át

A föld sóvárgó mély dalát,

Föl, föl, föl, fölfelé!