Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a
parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a
mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb
parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az
Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat
pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres
áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten
országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés:

A szeretet hősies gyakorlása
A hírek világában időnként felfigyelek arra az eldönthetetlennek tűnő
vitára, hogy az autóversenyzésben mi a lényegesebb: az autó vagy a
versenyző? A siker inkább a technikán vagy az azt kezelő emberen múlik?
Mert hiába kiemelkedő képességű egy versenyző, ha nincs jó autója. És
hiába csúcsminőségű egy autó, ha a versenyző gyenge vagy csak egyszerűen
nem hozza a legjobb formáját. Más sportágakban is megjelenik a hasonló
kérdés. Én ugyan nem vagyok szakértője a dolognak, de nem sok értelmét
látom azon vitatkozni, hogy egy kicsit jobban múlik a siker a versenyzőn,
mint az autón vagy éppen fordítva, hiszen együtt érik el a sikert vagy a
kudarcot. A világ leggyorsabb versenyautója nem fog elindulni ember
nélkül, a legjobb versenyző pedig mit sem ér autó nélkül.

Bocsánat a profán világból vett példáért, de talán jól megvilágítja a mai
evangélium témáját, az isten- és emberszeretet parancsát. Jézus nem
véletlenül teszi egymás mellé a kettőt, hiszen szorosan összetartoznak,
egységet alkotnak. Semmi értelme nem volna az istenszeretetet
függetleníteni az emberszeretettől, vagy szembeállítani őket. Keresztény
emberként mindkettő megélésére, egyensúlyára kell törekednünk. A
történelem során voltak olyan filozófusok, akik megkérdőjelezték az
istenszeretet létét. Azt állították, hogy a véges ember nem is képes
valójában szeretni a végtelen Istent, az isteni és az emberi létmód között
oly nagy különbség, szakadék, távolság, hogy azt semmi nem képes
áthidalni, még a szeretet sem. Keresztény hitünk szerint azonban maga
Isten szüntette meg ezt a távolságot, amikor Jézus Krisztus, az Isten Fia
emberré lett. Emberré válása és emberi küldetése egészen a szenvedés és a
halál vállalásáig, valamint feltámadásáig Isten szeretetéről tanúskodik.
Képesek vagyunk szeretni Istent, szeretettel válaszolni az ő szeretetére.

Mások pedig azt állítják, hogy emberként egyedül Istent vagyunk képesek
szeretni, de nem tudjuk tisztán, önzetlenül szeretni embertársainkat,
hiszen a feléjük irányuló szeretetben megjelenik az önzés, az érdek, és
elmenekülnek, bezárkóznak az istenszeretet világába. Ez a vélekedés,
illetve magatartás is helytelen. Igenis képesek vagyunk az önzetlen
szeretetre felebarátaink felé! És sose mondjuk azt, hogy nem méltók rá!

E kétféle vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy kettős irányú szeretet
alapját keresve Szent János apostol és evangélista szavaira találunk: „Ha
az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!” (1Jn
4,11). Isten felénk áradó szeretete arra késztet minket, hogy szeretettel
válaszoljunk rá, és arra ösztönöz minket, hogy embertársainkat is
szeressük. Ha szeretjük Istent, aki szeretetből minden emberért odaadta
önmagát, akkor nem zárkózhatunk el attól, hogy szeressük embertársunkat.
Miért ne fordulnék szeretettel a másik emberhez, akit Isten éppen úgy
szeret, mint engem? A téma kapcsán érdemes megemlítenünk továbbá azt is,
hogy az istenszeretet által emelhetjük az egyszerű humanizmusnál magasabb
szintre az embertársi szeretetet. A másik embert nem csupán emberi
méltósága alapján szeretjük, hanem azért, mert ő Isten képmása, Isten
teremtménye.

Befejezésül még egy gondolat: a szeretet sebezhetővé tesz bennünket. De ez
nem ok arra, hogy lemondjunk gyakorlásáról. Sebezhetővé tesz bennünket,
mert az emberi bűn és önzés miatt a szeretetet vissza lehet utasítani, a
szeretetre gyűlölettel is lehet válaszolni. Egyházunk vértanúi az
évszázadok során mind ezt tapasztalták meg. A felebaráti szeretet csúcsa
az ellenség szeretete. Itt már a szeretet hősies gyakorlásáról van szó,
egy olyan szintről, amit el kell, el kellene érnünk. A Hit évében Istenbe
vetett hitünk, az isteni szeretet megtapasztalása és az örök élet reménye
adjon nekünk erőt a szeretet hősies gyakorlásához minden élethelyzetben!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet
gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki
szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához
szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére,
értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen
szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját
érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts
minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd
bennünk a hitet!