Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához
hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a
szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt,
egész vagyonát.”
Mk 12,38-44

Elmélkedés:

A hit értékes
A két fillért adományozó özvegy evangéliumi történetéről elmélkedve
érdekes látomásom támad. Embereket látok, akik értéktelennek tartott
hitüket két fillérként dobják a templomi perselybe és távoznak.
Visszaadják hitüket Istennek és eltűnnek a világ forgatagában. Egy
édesanyát látok, aki karjában hordja pár hónapos gyermekét, mert
babakocsira nem telik neki. Férje sose volt, a gyermek apja felé sem néz.
Talán gyermekétől is megszabadulna, őt is visszaadná Istennek, mert hát a
„gyermek Isten áldása”, de ettől még visszatartja egy titokzatos erő.
Vidáman szaladgáló gyermeket látok, aki nem érti, hogy neki miért nincs
apukája, mint a többi gyermeknek, s aki nem érti, hogy mit jelent az, hogy
Isten a mi mennyei Atyánk, az ő Atyja. Szaladgálva keresi mindként atyját.
Majd egy fiatal lány közeledik, a szerelmi csalódás elvette életkedvét,
nem néz az emberekre, nem néz Istenre, nincs szüksége senkire, nem kell
már neki a hit sem. Az éjszakai műszakban dolgozókat látom, akinek „nincs
más választásuk”, kényszerből dolgoznak, a munka nem nemesíti őket, s csak
a hajnalt várják, a gépsor mellett úgy érzik, nincs szükségük hitre.
Jönnek valamennyien és dobják vissza hitüket, mint értéktelen filléreket.
Jövés-menésükre felfigyelve egy fehér ruhás alak indul el, lép ki a
templomból, szemében elszántság, még az életét is kész feláldozni,
szívében a szolgálatkészség, hogy másokért éljen, lelkében alázat,
szelídség és türelem. Halkan kezdi szavait, de hangja egyre erőteljesebbé
válik: Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a
földön?

Az evangéliumi történetekben az a csodálatos, ami utána történik. Akkor
kezd igazán érdekessé válni a dolog, amikor elképzeljük a folytatást: mi
történik azt követően, hogy az evangélista abbahagyja a történet leírását.
Mi történhetett az özveggyel? Távozott lemondóan? Bement imádkozni? És
utána? Hazament? Mi lett a sorsa? A képzelődés területén azonban mégse
essünk túlzásba, mert könnyen meghamisíthatjuk az evangéliumot,
eltorzíthatjuk annak mondanivalóját.

Mi történik most, egy hónappal azt követően, hogy megkezdődött a Hit éve?
És mi lesz majd a Hit éve után? Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a
földön? Teszek-e azért valamit, hogy találjon? Tudom-e egyáltalán, hogy
mit kellene tennem azért, hogy találjon? Az Egyházra és valamennyi tagjára
vonatkozik, hogy nem mondhatunk le a missziós küldetésről, a hit
továbbadásáról, az emberek újra evangelizálásáról! Néha olyan érzésem van,
mintha nem az volna a célunk, hogy hitre vezessük a hitetleneket, hanem
úgy teszünk, mintha hívők volnának. Anonim kereszténynek nevezzük az
anonim ateistákat, mert ez a könnyebb, és akkor nincs velük kapcsolatban
semmi teendőnk. Olyan érzésem van, mintha erőtlenségünkre és emberi
gyengeségünkre hivatkozva lemondanánk a Krisztustól kapott küldetésünkről.
Mi adhat mégis erőt, új lendületet? Fedezzük fel a hit értékét! Fedezzük
fel, hogy hitünk mennyire értékes, értékesebb minden másnál! Fedezzük fel,
hogy a hit ajándéka nem két fillér! És ha még a két fillér is értékesnek
számított Jézus szemében, akkor mennyivel értékesebb a hit, amelyet
Istentől kapunk, a szívünkben őrzünk, tettekre váltunk és másoknak
továbbadunk. Mutassuk fel a világnak a keresztény értékeket! Mutassuk meg
az embereknek Krisztust! Él az emberekben a szent, a szentség, az
életszentség utáni vágy. Él az emberekben az Isten utáni vágy. Él az
emberekben a hit utáni vágy. Mutassuk meg, hirdessük, adjuk nekik
Krisztust!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya
szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását
hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az
Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és
megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet
utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe
írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts
minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek,
Uram, erősítsd bennünk a hitet!