Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit
gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse
az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek:
jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így
mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés:

Jézus érdekes példabeszédet mond az egyetlen elveszett bárányt kereső
pásztorról. Első pillantásra egészen természetesnek tartjuk, hogy a
rábízott állatokért felelős pásztor elindul, hogy megkeresse az egyetlen
elveszettet. Aztán amikor belegondolunk, hogy a keresés idejére otthagyja
a kilencvenkilenc másik bárányt, veszélynek teszi ki őket, akkor
elcsodálkozunk a pásztor magatartásán. Még inkább megdöbbent bennünket,
hogy jobban örül a megtalált egyetlennek, mint a többinek, amik nem
vesztek el.
A pásztor akár azt is mondhatta volna magában, hogy nem is olyan nagy
veszteség, ha százból egy elveszik. Gondolhatta volna, hogy ettől még
biztosan megkapja a munkájáért járó fizetséget, a gazdája biztosan nem
fogja emiatt elbocsátani állásából. Mondhatta volna, hogy nem
kockáztathatja a többi bárány biztonságát, neki a nyájjal kell maradnia.
De ő nem így tesz.
A pásztor magatartását azonnal megértjük, ha arra gondolunk, hogy a
példabeszéd az Isten irgalmáról szól. Arról az Istenről, aki számára
minden elveszett ember fontos. Aki nem legyint lemondóan, ha valaki bűnben
van, hanem utána indul a bűnösöknek, megkeresi őket, hogy visszavezesse a
közösségbe.
Érdemes az elveszett bárány helyébe képzelnünk magunkat. Sőt, valójában
egyedül az elveszett bárány helyébe képzelhetjük magunkat. Jó tudni, hogy
Isten elindult felém. Elindult, hogy megkeressen, és visszavezessen oda,
ahol biztonságban vagyok. Visszavezessen a közösségbe és az ő közelébe.
Örömének oka egyszerű: újra hozzá tartozom!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely
nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy
ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez
nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem
jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem
hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy
mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!