Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit
tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg
azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek
a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit
tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van
szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így
felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg
zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem
János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel
keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját
sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket
megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa
szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben
elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az
üdvösséget.
Lk 3,10-18

Elmélkedés:

Rögtön jövök
A szokásos lendülettel lépnék be a cipőbolt ajtaján, de az ajtó zárva.
Ekkor pillantom csak meg az orrom előtt billegő táblát: Rögtön jövök.
Sebaj, addig benézek a táskáshoz, itt van a szomszéd utcában, úgyis
kellene vennem egy hátizsákot unokaöcsémnek ajándékba. A kis bolt ajtaján
felirat fogad: Rögtön jövök. A tulajdonos talán éppen a cipőboltossal
találkozik? Aligha. Míg visszaérnek, beugrok az antikváriumba, legalább
nem kell a decemberi hidegben fagyoskodnom az utcán, gondolom magamban, de
a könyvesbolthoz érve a kilincsen kis táblát pillantok meg. Nem, nem az
van ráírva, hogy Rögtön jövök, hanem a következő: Ebédszünet. Jó, rendben,
halasszunk mindent fél órával későbbre, addig betérek gyerekkorom kedvenc
templomába. A templomban csend fogad. Már elpakolták a székeket arról a
helyről, ahová a betlehemet szokták felállítani. A mellékoltárokról
levették a terítőket, hogy kimosva, tisztán tegyék vissza az ünnepre. Az
oldalhajóban a földön fekvő hatalmas fenyőágak várják, hogy helyükre
kerülvén az ünnepi fényben díszelegjenek pár nap múlva. A karácsonyi
előkészület jelei mindezek. Csend vesz körül. Már csak néhány nap van
karácsonyig. A csendben titokzatos égi hangot hallok: Rögtön jövök. Más
helyzetekben bosszantó lehet, de most megnyugtat ez az üzenet.

Az adventi időszak elmaradhatatlan alakja, az ószövetségi idők utolsó
prófétája, a Megváltó előhírnöke, Keresztelő Szent János tűnik fel a mai
vasárnap evangéliumában. Mindenki ugyanazt kérdezi tőle: Mit tegyünk? A
kérdés háromszor hangzik el, először a nép, másodszor a vámosok, majd
végül a katonák részéről, és mindenki megkapja a személyre szabott
választ. Érdemes észrevennünk, hogy a kérdésfeltevés mögött nem valamiféle
szalmaláng-lelkesedés húzódik meg, hanem komoly elhatározás. A kérdésben
kifejeződik a készség, hogy hajlandóak mindazt megtenni, amit válaszként
kapnak, s azon az úton járni, amit a felelet kijelöl számukra. Csak akkor
érdemes ugyanis sorsfordító helyzetekben lényeges kérdéseket feltenni, ha
valakiben megvan ez a készség, határozottság, elszántság. Csak akkor
érdemes ilyen kérdést feltenni, ha hisszük, hogy a válaszoló hiteles
feleletet ad és Isten akaratát közvetíti felénk.

Keresztelő János az elsőként kérdező népnek azt feleli, hogy ennivalójukat
és ruhájukat osszák meg a szegényekkel. A nagylelkűség gyakorlása ugyanis
ráirányítja a figyelmet Isten jóságára, aki nagylelkű szeretetből küldi el
Fiát hozzánk. A vámosoknak, akik köztudottan a maguk hasznára dolgoztak,
azt feleli János, hogy legyenek becsületesek, és az anyagiakban való
gyarapodás érdekében ne csapjanak be senkit. A gazdagság, a vagyonszerzés
ugyanis alapvetően rossz irányba tereli az embert és eltéríti attól, hogy
a gondviselő Istenre bízza életét. A katonáknak azt válaszolja a
Keresztelő, hogy hatalmukkal ne éljenek vissza és ne alkalmazzanak
erőszakot. A békességszerető lelkület visz ugyanis közelebb Isten Fiához,
aki születésével elhozza számunkra az áldott békét.

Mit tegyünk? – kérdezik napjainkban az orvosok és az egészségügyben
dolgozók. Mit tegyünk? – kérdezik a tanárok és a gyermekek nevelésével
foglalkozók. Mit tegyünk? – kérdezik a tisztségviselők és a hivatalokban
dolgozók. Mit tegyünk? – kérdezik a gyárakban, üzemekben dolgozó kétkezi
munkások. Mit tegyünk? – kérdezik a gyerekek, a fiatalok és a szülők? Mit
tegyünk? – kérdezik a betegek és az idősek?

Napjainkban János bizonyára így válaszolna: Végezzétek munkátokat odaadó,
szolgáló szeretettel! Tanítsátok növendékeiteket az igazságra! Végezzétek
munkátokat a közösség javára tisztességesen! A becsületesen végzett
munkában találjátok meg azt, ami emberségben felemel! Legyetek
engedelmesek, növekedjetek tudásban és lélekben, legyetek Isten mintaképei
családotokban! Fogadjátok szeretettel a betegség és az idős kor
keresztjét!

Aki most, az adventi időben megtalálja az Istenre figyelő csendet, választ
fog kapni kérdésére. Legyen meg bennünk a készség, hogy Isten válaszát nem
értjük félre, hanem maradéktalanul megvalósítjuk azt! Induljunk bátran a
számunkra kijelölt úton! Mindannyiunk útja a betlehemi jászolhoz vezet.
© Horváth István Sándor