Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket
leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és
szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől
kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent,
tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók
azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton
a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda
neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez
volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a
vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem:
elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden
szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás,
amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés:

Ma beteljesedett
Az egyik hittanórán nagyobb gyermekekkel a biblia keletkezése kapcsán
arról beszélgettünk, hogy az evangélisták vajon miért is fogtak hozzá,
hogy leírják Jézus történetét. Sok okos dolgot felsoroltak a hittanosok
arról, hogy az írott szöveg maradandóbb, mint a szóbeli igehirdetés, a
szentmiséken így könnyebb volt felolvasni történeteket Jézus Krisztusról,
Jézus tanításának terjesztése lehetett az egyik cél, pontosan akarták
megőrizni mindazt, amit az első keresztény közösségek vallottak Jézusról
és hasonlókat. Az egyik tanuló pedig azt mondta, hogy az evangélisták
részéről személyes hitvallás is lehetett az evangélium lejegyzése. Azért
is idézem fel beszélgetésünket, mert idén, a Hit évében, amikor hitünk
forrásaiból, az evangéliumokból merítünk és megfogalmazzuk személyes
hitvallásunkat, ez a gondolat fontos lehet számunkra.

Szent Lukács írásának előszavát (Lk 1,1-4) követően azt a részt olvassuk a
mai evangéliumban, amikor Jézus nyilvánosan fellép a názáreti zsinagógában
(Lk 4,14-21). Érdemes külön-külön odafigyelnünk e szentírási szakaszokra
és mondanivalójukra.

Mivel a többi evangéliumban nem találkozunk hasonlóval, érdekes lehet
számunkra, hogy írásának bevezetéseként Lukács megjelöli, hogy milyen
szándék vezérli abban, hogy lejegyezze Jézus történetét. A
szentírástudósok szerint Lukács Kr. u. 80-85 táján írhatta meg két
munkáját: az ő evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című
írását. Mintegy ötven esztendő telik el Jézus élete, halála és feltámadása
óta, s ennyi idő már elegendő volna ahhoz, hogy feledésbe merüljenek az
események. Az első keresztény évtizedekben elsősorban a szóbeli
igehirdetés szolgálta a Krisztusról szóló tanítás megőrzését és
terjedését. Ugyanakkor történhettek próbálkozások, hogy Jézus életének
eseményeit, az általa véghezvitt cselekedeteket és elmondott szavait
írásban is rögzítsék. Lukács is tud ezekről a kísérletekről, hiszen ezt
írja: „ezelőtt már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket”
(Lk 1,1). Márk volt az első, aki lejegyezte Jézus életének történetét, az
ő tanítását és csodáit. Márk evangéliumával egy időben keletkezhetett az
az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, de amely eredeti
formájában nem maradt ránk. Abból következtethetünk ennek létezésére, hogy
Máté és Lukács is egészen hasonlóan örökített meg egyes történeteket, azaz
közös forrásból dolgozhattak, valamint Márk evangéliuma is ismert volt
mindkettőjük számára. Az előszóból megtudjuk, hogy Lukács pontosan
utánajárt a dolgoknak, megkérdezte a szemtanúkat, illetve azokat, akik
Isten szavának szolgái voltak, hogy a könyvének címzettjét, Teofilt és
mindazokat, akik a későbbi korokban olvasni fogják művét, megerősítse a
Jézusról szóló tanítás igazságában és megbízhatóságában. Hitünknek tehát
nem holmi mendemonda az alapja, hanem arra az igazságra épül, amelyet az
apostolok és utódaik őriztek meg és adtak tovább az évszázadok során.

A mai szakasz második részében Jézus fellépéséről olvasunk a názáreti
zsinagógában. Izajás próféta könyvéből olvassa fel a kijelölt részt Isten
Fölkentjének fellépéséről a messiási időkben, majd pedig ennek a
hallgatóság számára meglepő magyarázata következik. A szöveghez fűzött
magyarázat egyetlen mondatból, kijelentésből állt: „Ma beteljesedett az
Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). A későbbiekben történtekről
a következő vasárnapon fogunk olvasni, ezért most ne siessünk előre!
Álljunk meg itt egy gondolat erejéig, Jézus kijelentésének első szavánál!
A „ma” minden nap megadatik számunkra. Isten minden nappal új lehetőséget
ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki megújulásra, Isten
iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha tegnap ezt nem
tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és megérem a
holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor felelőtlen
halogatás. De vajon ma megteszem-e?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így kezdted tanításodat az emberek
körében: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk
4,21). A „ma” minden nap megadatik számomra. Isten minden nappal új
lehetőséget ad nekem. Ma jött el számomra a megfelelő idő a lelki
megújulásra, Isten iránti szeretetem kifejezésére, hitem megvallására. Ha
tegnap ezt nem tettem meg, az mulasztás. Ha holnap szándékozom megtenni és
megérem a holnapot, az előrelátó bölcsesség. Ha nem érem meg, akkor
felelőtlen halogatás. Vajon ma megteszem-e? Hiszek, Uram, erősítsd bennünk
a hitet!