Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés:

Az Isten országáról szóló beszédsorozat részeként újabb két hasonlatot
olvasunk a mai evangéliumban, amelyek az ország állandóan növekvő, fejlődő
jellegét tárják fel. A magvetőről mondott példabeszéd, amelyet korábban
olvastunk, azt tanította nekünk, hogy a mi feladatunk, kötelességünk, hogy
Jézus tanítását elhintsük a világban. A növekedés már nem nekünk, hanem
Istennek köszönhető.
A magot elvető ember nem lát a föld alá. Nem tudja pontosan, hogy mi
történik ott a maggal. Csak bizakodik, hogy egyszer majd kikel a növény a
földből. Nem mondhatja az, hogy nem vetem el a magot, mert a túl vizes
földben hamar megrothad és sosem fog kikelni. Azt sem mondja, hogy nagy a
szárazság és nedvesség hiányában úgysem kelne ki a mag. Nem aggódik előre,
hogy a vihar és a jégeső elpusztítja a növényt, ezért elvetni sem érdemes
a magot. A magvető bízik abban, hogy a természet titokzatos rendje
gondoskodik majd a mag kikeléséről.
Az igehirdetők, s azok, akik hitükről tanúságot tesznek, ugyanezzel a
bizalommal végzik szolgálatukat. Nem mondhatják, hogy a bűnös környezet
úgyis megakadályozza majd a mag kikelését, ezért neki sem fognak a
munkának. Igen, lehet, hogy fognak majd jönni rossz szándékúak, akik
tűzzel-vassal irtják majd az isteni tanítást másokban, de ez nem mentség
azoknak, akiknek feladata a magvetés. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve a
tanítás jó magja, de emiatt senki ne veszítse el kedvét! Ha megtettem
kötelességemet, nyugodt lelkiismerettel várhatok az eredményre. A
növekedést Isten biztosan megadja.
© Horváth István Sándor