Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz
érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és
kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a
fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az
égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre
megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus
megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent
jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a
beszédet.”
Mk 7,31-37
A pogányok lakta vidéken Jézus második csodája az, amikor egy süketnémát
gyógyít meg. A történet érdekessége, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást,
tehát a gyógyulás alapja nem az ő hite. Márk evangélista nem árul el
semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vezették a
gyógyulás reményében, de mivel pogány vidéken játszódik a jelenet, ezért
valószínűleg nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek. Az a tény,
hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy
csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett
távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált. Sok, vallását
rendszeresen nem gyakorló embernek vannak ismereti Jézusról. Lehet, hogy
ezek csak felületesek, de ha jobban megismernék Jézus tanítását, akkor
bizonyára bennük is nyitott szívre találna az örömhír, amely által
eljuthatnának a hitre. Milyen jó volna, ha mindannyiunknak megnyílna a
szája és bátran hirdetnénk Krisztus Evangéliumát, hogy megnyíljanak a
süket vagy süketnek vélt fülek!
Kommentáld!