Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett
az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és
csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem
József fia ez?” – kérdezgették.

Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem:
Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk –
Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta:
„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.
Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az
ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az
egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a
szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai
Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt
a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a
szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30

Elmélkedés:

A városon kívül
A híradásokból szinte hetente értesülünk olyan esetekről, amikor egy
szórakozóhelyen, lakóépületben vagy szállodában tűz üt ki és az épületben
rekedt emberek nem tudnak elmenekülni. Gondoljunk csak például a
közelmúltban Brazíliában történt tragédiára, amelyben a hírek szerint 235
fiatal vesztette életét. Számos ilyen esetben az okozza a tragédiát, hogy
nincsenek megfelelő menekülési utak, amelyeken az emberek gyorsan
távozhatnának veszély esetén. A veszélyes helyzetekben az ember az
életösztöntől vezérelve keresi a menekülési utat. De vajon keressük-e a
halál utáni menekülő utat? Ezt Isten mutatja meg nekünk.

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézus názáreti fellépéséről olvastunk. A
zsinagógai istentisztelet alkalmával Izajás könyvéből olvasta fel azt a
részt, amely Isten Fölkentjének jöveteléről szólt, majd azt a magyarázatot
fűzte hozzá, hogy az ő személyében beteljesedett a prófétai jövendölés. A
hallgatóság kezdeti helyeslése pillanatok alatt fordul először
csodálkozásba, majd ellenséges szembefordulásba. A vita odáig fajul, hogy
meg akarják ölni, de Jézus eltávozik. Olyannal már találkoztunk, hogy egy
barátság az évek során megkopik, vagy a jó szomszédok közti kapcsolat
néhány év alatt ellenségeskedésbe fordul. De hogyan fordulhat a jóindulat
egész rövid idő alatt ellenségeskedésbe? Mi történt Názáretben?

Két oka lehetett a názáretiek haragjának és nyílt elutasításának. Az
egyik, hogy Jézus nem teljesítette azon kérésüket, hogy tegyen valamilyen
csodát körükben. A csodák ugyanis soha nem öncélúak, Jézus nem azért tesz
csodákat, hogy önmagát igazolja. A názáretiek hallhattak arról, hogy más
helyeken Jézus hogyan gyógyította meg csodákkal a betegeket, s most ők is
hasonlót követelnek. Olyan csodákat szeretnének, amelyek igazolják Jézus
kijelentését, szavait, de ezt ő nem teljesíti. Az elutasítás másik oka az
lehetett, hogy Jézus utalást tesz arra vonatkozóan, hogy az üdvösség nem
csak Izrael népének, a választott népnek szól, hanem a pogány népeknek is.
Jézus két, a vallásos zsidók számára jól ismert ószövetségi személy esetét
idézi, Illés prófétáét és Elizeusét. Illés egy pogány származású
özvegyasszony javára tesz csodát azzal, hogy a szárazság elmúltáig nem
fogy el lisztje és olaja (vö. 1Kir 17,7-16), Elizeus pedig a szír, azaz
szintén pogány tisztségviselőt, Naamánt gyógyítja meg leprás betegségéből
(vö. 2Kir 5,1-27). Ezek a pogányok számára véghezvitt csodák egyértelműen
igazolják, hogy Isten nem zárja el adományait a pogány népektől, hanem
azok is részesedhetnek belőlük.

Ennek az evangéliumi történetnek van egy nagyon érdekes eleme, mégpedig
az, hogy Lukács úgy fogalmazza meg a végső elutasítást és a gyilkos
szándékot, hogy előremutat Jézus kereszthalálára. Ezt írja: „kiűzték őt a
városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a
szakadék szélére, hogy letaszítsák” (Lk 4,29). Jézust kivezetik a „városon
kívülre,” „fel a hegyre.” Amikor Jeruzsálemben Jézust halálra ítélik,
kivezetik a városon kívülre, fel a Golgota hegyére, ahol keresztre
feszítették. Az evangélista szándékosan úgy zárja le a názáreti esemény
végét, hogy jelezze, milyen sors vár Jézusra. Most még nem jött el Jézus
ideje, most még nem tudják bántalmazni, ezért sértetlenül távozik. A
történetből láthatjuk, hová vezet a hitetlenség és Jézus elutasítása az
emberek részéről. Azt is láthatjuk, hogy amikor az emberi gonoszság már
éppen a halálba taszítaná, a szakadék széléről is van Jézus számára
„menekülő út,” amelyen távozhat. Amikor az emberi gonoszság eléri
tetőfokát, s megöli Isten Fiát a kereszten, az ő számára akkor is van
„menekülő út,” menekülési lehetőség a feltámadásban. Isten mindenre
gondol. Nem csak Fiát tudja megmenteni a haláltól, hanem az embert is,
engem is. Bármekkora is az ember gonoszsága, rosszindulata, Isten képes
megmenteni. Ő mindenkire gondol.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk
téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság,
amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy
lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket.
De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a
tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed
és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne
forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged! Hiszek,
Uram, erősítsd bennünk a hitet!