Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot
vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a
vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és
megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az
embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a
vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy
élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről
senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26
Márk két olyan történetről is beszámol evangéliumában, amikor Jézus vak
ember adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (Mk
8,22-26), amelyről ma olvastunk, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása
(Mk 10,46-52). A két történet főbb elemei sokban különböznek. A jerikói
vak esetében a világtalant, aki hangosan kéri Jézus segítségét, az emberek
inkább távol akarják tartani a Mestertől. A csoda, amely a történet
szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a
szavával gyógyítja meg, azonnal visszanyeri látását és követni kezdi
gyógyítóját. A betszaidai vak esetében az emberek vezetik Jézushoz az
embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem
játszik szerepet a csodánál. Nem csupán szavakkal történik a gyógyulást,
hanem Jézus rátette kezét. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan
nyerte vissza látását és nem indul el Jézus nyomában. Az elbeszélések a
hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az
igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. De ezen az úton mindig
Jézus vezet bennünket!
© Horváth István Sándor
Kommentáld!