Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt
hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl
keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét,
elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti
azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a
lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e
hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az
Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent
angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők
közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő
országát.”
Mk 8,34
Jézusnak a mai evangéliumban mondott beszédét akkor értjük meg, ha
figyelembe vesszük, hogy közvetlenül szenvedésének megjövendölése után
mondta ezeket. Saját sorsa után arról beszél, hogy milyen sors vár
tanítványaira és mindazokra, akik követik őt. A Krisztus-követő emberek
számára is kereszthordozást jelent az élet, amelynek végső célja az örök
élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti hűségünkből
fakad és nem az üdvözölés a célja. Életünk értelmét és célját Krisztus
életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről, és meghalt értünk.
Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a saját lelkünk
üdvössége. De mégsem marad a vallásosság „magánügy”, hiszen késznek kell
lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet
az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését és
mennyire köteleztük el magunkat mellette. Az örök élet dicsőségébe a
hűségesek juthatnak el.
© Horváth István Sándor
Kommentáld!