Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek Megparancsolta nekik, hogy
az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem
tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne
vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott
addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is
rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s
hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal
megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés:

A fény őrzői
Évekkel ezelőtt, még fiatalkoromban olvastam egy regényben, hogy valaki
meglátogatta egy világítótorony őrét. Beszélgetésük közben megkérdezte
tőle, hogy nem fél-e egyedül? A tengeri viharok idején, amikor a hatalmas
hullámok nekicsapódnak a toronynak, nem jutott-e eszébe, hogy elmenjen?
Amikor látja, hogy a félelmetes erejű szél milyen könnyen dobálja a
hajókat a tengeren, nem gondolt-e arra, hogy elhagyja a helyét és
biztonságosabb helyre költözzön? A torony őre így válaszolt: Hogyan
hagyhatnám el ezt a helyet, amikor engem ide állítottak? Hogyan
menekülhetnék el a viharok idején, hiszen éppen akkor van a legnagyobb
szükség a szolgálatomra. Ha olyankor elmennék, a hajók eltévesztenék az
irányt és a szikláknak ütközve elsüllyednének.

Ez a kis történet jól példázza azt, hogy ha valaki megbízást kap egy
feladatra, akkor kötelessége a helytállás a legnehezebb időkben. A mai
evangéliumnak is ez lehetne a mondanivalója: Ha valaki Jézustól küldetést
kap, akkor azt minden nehézség ellenére hűséggel teljesítenie kell.

Jézus az általa korábban meghívottakat útnak indítja. Azt a tizenkettőt
küldi, akik vele a legszorosabb kapcsolatban álltak. Lelkükre köti, hogy
ne vigyenek magukkal semmit. Semmi olyat, ami biztonságot jelentene. Egy
vándorbot elég számukra. De vigyék magukkal Jézus erejét. Vigyék magukkal
mindazt, amit Jézus mellett az ő tanítványaként átéltek. És vigyék
magukkal az ő tanítását, amit útjuk során hallottak Mesterüktől. Nagy-nagy
bizalom húzódik meg e küldés hátterében. Egyrészt bizalom Jézus részéről,
aki arra kéri őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Jézus
személyes megbízottai ők, akik szolgálatként fogják fel küldetésüket, s az
annak során tapasztalható eredményeket nem maguknak, hanem az őket küldő
Jézusnak tulajdonítanak. És bizalom van az apostolok részéről is, akik
elfogadva a teljes eszköztelenséget indulnak el. Az egyetlen amire
számíthatnak, hogy ha az Úr követeként, küldötteként az nevében tanítanak
és cselekszenek, akkor annak hatása lesz az emberekre, ahogyan korábban
számos esetben megtapasztalhatták Jézus isteni erejét.

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy Jézus olyat kér az apostoloktól, amit ő
is tett. Nem idegenbe küldi őket olyan feladatokkal, amelyekhez neki nincs
kedve, hanem az általa is bejárt falvakba és városokba indulnak, hogy azt
tegyék, amit mesterük is tett. Ők is tanítanak, ahogyan Jézus is tanított.
Ők is gyógyítanak, ahogyan Jézus is meggyógyította a betegeket. De ők
mindent Jézus nevében tesznek. Ebben az értelemben Jézus munkatársai ők,
akik mintegy folytatják az ő művét.

Mielőtt bárki küldetést kapna, meg kell ismerkednie Jézussal. Vele kell
élnie, vele kell közösségben lennie. Az apostolok meghívása és küldése
kivétel nélkül ezt példázza. Enélkül senki nem kaphat küldetést az
evangélium hirdetésére, egykor sem és napjainkban sem. Jézustól kell újra
és újra elindulni, s hozzá kell visszatérni.

Befejezésül térjünk még vissza az elmélkedés kezdetén említett őrhöz, aki
gondoskodik arról, hogy a fény soha ne aludjon ki. Jézus Krisztus mai
küldöttei: a papok, az igehirdetők, a szerzetesek és a missziósok az ilyen
őrhöz hasonlítanak. Nem a vallási népszokások múzeumának őrei ők, hanem
olyanok, akik őrzik a fényt. Vigyáznak arra, hogy Krisztus fénye és az ő
tanításának megvilágosító igazsága soha ne aludjon ki, hanem utat mutasson
az embereknek a biztos kikötő, az üdvössé felé.
© Horváth István Sándor