Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai,
elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy
útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így
válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az
Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram,
engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra,
hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az
Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy
előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke
szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés:

Jézus mai példázatai kizökkentik a hallgatóságot és minket is abból, hogy
a megszokott szemszögből nézzük a világot és benne saját életünket, és egy
új távlatból, a tanítványság látószögéből világítanak rá az ember
hivatására. A tanítvány ugyanis, aki életét egészen Krisztus követésére
szenteli, nem azzal törődik, hogy éppen hol fog aludni, de nem is azzal,
hogy eltemesse a halottakat vagy múltat, s nem a szeretteitől való
elbúcsúzás a gondja. A tanítvány egyedül mesterére figyel, aki mellett
elkötelezte magát. Úgy tűnik, hogy az talál ki magának mindenféle hirtelen
intéznivalót, akiben nem elég komoly az elhatározás Jézus követésére. Kész
vagyok-e azonnal indulni, ha engem hív Jézus?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet!
Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz
tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és
beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és
így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!