Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj
nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró
veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét.
Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok!
Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános
tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket
kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy
tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha
ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj
nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti
magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46
Elmélkedés:
Jézus korában farizeusok csoportja arról volt ismert, hogy ők tartották
meg a legszigorúbban a vallási előírásokat. A parancsok megtartásával
önmagában nem is volna semmi hiba, de az eredeti mózesi törvényeket számos
helyen kiegészítették és a vallási élet minden területét a
legaprólékosabban igyekeztek szabályozni. Ez a törvénytisztelet ugyanis
kimerült a szabályok külső teljesítésében, s annak lényege elveszett. A
farizeusok inkább csak az emberek tetszését keresték és nem Istenét.
Jézus ezt a külsőségekben megnyilvánuló vallásos magatartást bírálja,
felfedve a mögötte meghúzódó helytelen szándékot. Az igazságosság és a
szeretet gyakorlása nélkül nincs igaz vallásosság.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts
meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást!
Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel
várjam a te kegyelmed növekedését bennem.
Kommentáld!