Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre
Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha
nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony
és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a
szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így
szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen
a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így
válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha
terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9
Elmélkedés:
Amikor Jézus hasonlatokat mond arról, hogy az embernek a bűnbánat vagy a
jócselekedetek gyümölcseit kell teremnie – miként a fák is gyümölcsöt
érlelnek – akkor az Istennel való együttműködésünkre gondol. Isten nélkül
ugyanis elszakadnánk az éltető erőforrástól, a teremtő erőtől, a
növekedést és fejlődést biztosító hatalomtól, s erőtlenné, élettelenné és
terméketlenné válnánk. Isten teremtő együttműködésre hívja minden
teremtményét, közülük is legfőképpen magát az embert. Aktív együttműködés
ez a Teremtővel, ugyanakkor mégsem a miénk az érdem, hanem Istené. A
növekedés nem rajtunk múlik, hanem Istennek köszönhető.
© Horváth István Sándor
Kommentáld!