Más ember lett belőlem

A hazugság és az igazság között néha nagyon vékony határ húzódik. Vajon életképes lehet a kapcsolat, ami valótlanságra épült?

Sziasztok!

Az én történetem egy tipikus internetszerelem, ami sosem lett/ lesz valósággá. Akkoriban 14 éves voltam, szerettem chatelni néha-néha, de persze a sok perverz és egyéb alak miatt folyamatosan hazudtam mindenkinek, akivel csak beszéltem. Általában minden este mással beszéltem, így nem is igazán foglalkoztam a hazugságaimmal.

Mígnem elkezdtem beszélgetni egy férfival. Ő akkor 25 éves volt, én pedig 18-nak hazudtam magam. Arra számítottam ugyanolyan perverz lesz, mint a többiek, akiket lekoptattam magamról, de tévedtem. Kellemeset beszélgettünk általános dolgokról, viccelődtünk. Este kimelegedve alig tudtam elaludni, azon járt az eszem, amiről beszélgettünk. Aztán teltek-múltak a hónapok, újra írt egy este. Folytattam a hazugságot. Nagyon jól esett, hogy törődött velem, nagyon magányos és szomorú voltam. Annyira összebarátkoztunk, hogy minden este beszéltünk, olykor hajnalokig. Persze, ő végig azt hitte, hogy egy felnőtt nővel van dolga, így elmondta, hogy nincs barátnője, és nagyon szimpatikusnak talál, egy hatalmas kincsnek gondolt.

Tudtam, hogy nyíltan sosem viszonozhatom ezeket a gondolatokat számára. Tudtam, hogy nem mondhatom meg neki mennyire kedvelem, mennyire számít már nekem. Féltem, ha elmondom neki az igazat, akkor elveszítem, csak egy kis hülye tininek fog gondolni, akinek nincs jobb szórakozása, mint az emberek érzéseivel szórakozni. Pedig nem így volt. Végül rávezettem az igazságra, de nem mertem megbeszélni vele a dolgot, kiléptem az msn-ről. Levélben kibékültünk, azt mondta nem haragszik rám, legalább hamar kiderült, mielőtt több lett volna, mint barátság. Ezek után is sokat beszéltünk, még mindig órákat, egyszerűen el sem hittem, hogy szóba áll velem. Segített leküzdeni a magányosságomat, neki köszönhetem, hogy más ember lett belőlem. Terveztük, hogy legalább egyszer találkozunk, de a nagy távolság (300 km) nem tette lehetővé ezt. Sajnos ez a barátság pár hónapig tartott csupán, míg végül rátalált a szerelem...

Így utólag visszagondolva halálosan belé voltam zúgva, de akkoriban nem gondoltam bele. Amikor elmondta, hogy van egy kialakuló kapcsolata, örültem neki, azt akartam, hogy boldog legyen. Ezek után alig beszéltünk, mára már szinte nem tudok róla semmit.

Nem búcsúztunk el, nem mondta egyikőnk sem, hogy mostantól nem számítasz, egyszerűen csak megszakadt a kapcsolat, amit persze megértek. Csak olykor jól esne, hogy mint régi jó baráttól, egyszer csak felbukkanna egy levél vagy írna msn-en. Olyan rossz, hogy tudom, fontosak voltunk egymásnak,(mert szerintem aki képes ennyi hazugság után is ennyit törődni egy emberrel, annak csak fontos a másik valamilyen szinten) és így kellett végződnie.

Mindenesetre az én szívemben, emlékezetemben élni fog ő, még akkor is, ha az én emlékemet elhomályosítja az idő.

Remélem szolgálhattam némi tanulsággal az olvasóknak. Akármi is történt, nem bántam meg, hogy beleszerettem, nem cselekednék másképp ma sem.

Egy 17 éves lány