…és végigjártam vele az utat…” (Filippi 3:10 TM)
Amikor János fogoly volt Patmosz szigetén, szeretteitől távol, a
bántalmazott foglyok kiáltásaival körülvéve, látomása volt Jézusról.
Azt írja: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott…”
(Jelenések 1:17). Hihetetlen kijelentés a rabság, káosz és fájdalom
közepette – így működik ez! Azok a nehéz körülmények, melyeket éppen
átélsz, igazából csak megélesítik érzékeidet, elérik, hogy úgy keresd
Istent, ahogy soha azelőtt, és válaszokat találj az életedre. János
nehéz helyzete bizonyítja, hogy a negatív tapasztalatok nem rejtik el az
Urat, hanem éppen megmutatják. Ahelyett, hogy elpusztítana, a Sátán
támadása igazából a fejlődésedre szolgál.
Igen, lehet, hogy úgy
érzed, addig nyújt, hogy már pattanásig feszülsz, de ugyanakkor lelkileg
is tágít. A Zsidókhoz írt levél 11. részében két dologról olvashatunk: a
hit tetteiről és a hit mélységéről. Hol bizonyította Isten Dánielnek
hűségét? Az oroszlánok vermében. Hol mutatta meg magát Isten a zsidó
ifjaknak? A hétszeresen felszított tűzben. Van egy olyan hely Istenben,
ahol az égető megpróbáltatások elnyelnek mindent, kivéve azt a vágyat,
hogy megismerd Őt. Bár nem tudod mindig megragadni ezt a helyet, soha ne
hagyj fel a csodálatával! Ez volt Pál mindenek feletti célja: „…kárba
veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust
megnyerjem…hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, hogy vele
szenvedjek, és végigjárjam vele az utat” (TM). Íme: nincs kikötés, nincs
meghátrálás, nincs visszakozás – csak a vágy, hogy közelről megismerje
Istent, és az elkötelezettség, hogy „végigjárja vele az utat”. Legyen ez
ma a te szíved vágya is!
Kommentáld!