Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó.

A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt növekedett, s kezdte megismerni a világot,lassan elfeledkezett a sérült szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép  sárga  és  vörös rózsákra, liliomokra,  színpompás nyári orgonákra. Egy napon egy vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó, amúgy is sérült szárnyát..., amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol hosszú ideig gyógyítgatta sebeit. Az ablakokat sem nyitotta ki,  a virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt,  csak  messziről figyelte   a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt, nem  mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy  a kertben az emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még   csak egy kis résnyire, úgy  hallgatta a zenét.  Amint így szemlélődött, egy kék rózsát pillantott meg a sok tarka virág között. A rózsa egészen más volt, mit a többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit többet nyitott ki belőle, s rózsa is egyre többször nézett a pillangóház felé...

Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses reggelen a kis tarka pillangó kirepült újra...egyenesen a kék rózsához. Heteken át minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta...s ringatta a szirmain . Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis időt együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a kék rózsát szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem, hogy minden nap egy kicsit több lett a szárnyain a kék szín. Lassan elvesztette eredeti tarkaságát, miközben a rózsára figyelt.  A kék rózsa azonban már más pillangók után vágyott,  megunta a kis lepkét,  már nem várta,  nem hívta, s nem ringatta...

Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt töltöttek együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő, távolságtartó sóhajtását.  Amikor a szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy a rózsának már nincsen szüksége rá.

A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már nem akart a virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben.  Figyelte kékké vált szárnyait, nézte, ahogy a kék összes árnyalata megpihen rajta.   Nem volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki valaha volt...

Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az ablakon és látta, hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy hófehér harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában. Fejét lehajtotta, mint aki sír...

A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Az égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy, erőteljes cseppekben zúdult a földre... A kis pillangó nem jutott el a különleges, hófehér harangvirághoz.  Az eső  nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat.   A kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék szín…

A harangvirág pedig a nap felé emelte  fejét…

-           Kérlek süss fel… szárítsd meg a kis  pillangó szárnyát, hadd éljen még…, most, amikor  visszakapta az esőtől az igazi színét. Újra a régi lehet...

A Nap pedig rámosolygott a szerény , de jó lelkű harangvirágra…s  gyógyító meleg  sugarait a pillangóra irányította…