Egy kis mese
Egy szigeten él a Gazdagság, a Bánat, a Jókedv, a Szeretet - és még
nagyon sokan mások. Egyszer a sziget elkezd süllyedni. Kitör a pánik -
jah! a Pánik is ott lakik :O) -, mindenki igyekszik elmenekülni.
Mindenkinek van valami vízijárgánya, csak a Szeretetnek nincs. A
Gazdagság felpöffeszkedik a javakkal megrakott luxusjachtjára. A
Szeretet kérleli:
- Vigyél magaddal, nagyon szépen kérlek!
- Hogy képzeled?! Már nem férsz fel, és semmimet sem vagyok hajlandó itt hagyni érted!
A Bánat csónakba száll. A Szeretet őt is kérleli, mire amaz:
- Nekem olyan rossz kedvem van, hogy inkább senkit sem akarok magam körül látni - nem viszlek.
A Jókedv egy csillogó-villogó gőzössel készül elhajózni, a
Szeretet kérését még csak meg sem hallja a körülötte tobzódó, zsibongó
nagyszerű hangulatban.
És így tovább: mindenki hajóra / csónakba / vitorlásra / tutajra
szállt, a sziget lassan kiürül, csak a Szeretet marad ott, kétségbe
esve, reményvesztetten. Amint a parton kuporog, egyszercsak egy hangot
hall meg a feje felett:
- Gyere, majd én elviszlek innen!
Felnéz, és egy vénséges vén öregembert lát. Hálásan megy vele a
szomszédos, biztonságos szigetre, ahol azonban az öreg eltűnik, mint a
kámfor. A Szeretet elszégyelli magát:
- "Megmentett engem, én pedig még csak meg sem köszöntem neki,
amit értem tett... Uram, Istenem, azt sem tudom, ki volt ez a kedves,
vénséges vén öregember! Kinek tartozom hálával és köszönettel?!"
Erre meghall egy hangot az Égből:
-"Nem kell megköszönnöd neki semmit sem. Ő az IDŐ."
Ezt a történetkét nekem valaki régen, vigasz képpen mondta el.
Szép történet, de nem igazán nyugtatott meg. De hátha ez a kis bíztató
történet tud reményt adni még valakinek... Hát ennyi.
Kommentáld!