MI AZ, HOGY SZERETNI?… Egy őszi hideg szeles késő délután, Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt, s hideg szíve, Senkit sem szeretett, őt se szerette senki sem. Kigyúltak már azt utcai fények, S erősebben fújtak a fagyos szelek. Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, Lépteit jobban megszaporázta. Kopott vaskapujához érve, Zsebében kulcsát keresgélte. Megtalálta, elővette, ám leejtette, Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye. S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette. – Mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan. A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan, – Bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.- A férfi a vállát rándítva mondta – Én ilyent nem kértem.- Azzal bement a fűtetlen, hideg házába. Kopott kabátját hanyagul ledobva, Kályhájába tüzet rakva Kavargott benne a kislány mondata. – minek nekem virág? mormogta. Éjszaka lett, nem jött álom a szemére, Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe, – virágot nekem? Nekem? Nekem ültette. Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette, Kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette, A házba bevitte és gondosan elültette. Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak, Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak. Kislány szelíden szólt, s rámosolygott. – Látom bácsi, bevitted a virágot.- -Be – válaszolta, majd elballagott. Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül, Várja a kisvirág, mely az ablakában ül. A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott, A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott. Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette, Hanem egy nagytábla csokit is levett a polcról és kosarába tette. Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva, Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába. Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett, -A kislányt keresem, a szomszédból vagyok- – A kislány beteg lett, kórházba van – mondta a nénike – a nagymamája vagyok.- A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. -Hová,… hová ? – szólt egy nővér. -Egy kislányt keresek, ma hozták be, mert beteg lett. – Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.- Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból. Eljött a nap! Szomorú szívvel felvette fekete öltönyét, és a csokit is elővette táskájából, Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból. Könnyes szemmel lépett a parányi sírhalomhoz, a csokit és a szirmot ráhelyezte. -Köszönöm Neked!- összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta. Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra -Köszönöm!- csak ezt az egy szót mormolta. Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette, Kivitte a temetőbe, és a kislány sírjára könnyezve elültette. – Ezt a virágot Tőled kaptam, Látod?… Most visszaadom, Már tudom,… mert megtanultam, Mi az, hogy szeretni?… Hogy néha meg kell állni,és Másokkal is törődni! Köszönöm…