Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?
Egy
szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a
közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással.
Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
-
De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?
Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
-
Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól.
A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél
dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.
Amikor
két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan
beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük
távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a
szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már
abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz,
amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
-
Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne
mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól,
mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem
találjátok meg a visszavezető utat.
Kommentáld!