"Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei,
ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a
kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe
temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele...
Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért
mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." -
gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek
szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem
nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi
tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a
takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az
aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik
két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a
következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a
gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy
dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába,
hogy játszhassak vele."
Kommentáld!