Müller Péter: A barátságról

Müller Péter: Boldog lelkek tánca… A barátságról

Akitől nem kell tartani, akiben megbízol. Akivel ha együtt vagy, úgy érzed, hogy nem vagy egyedül. És repül az idő. Észre sem veszed, mert ha együtt vagytok, valami időtlen jó érzés tölt el – mintha melegebb lenne a levegő s otthonosabb a hely, ahol ültök.

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért – s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.

Nekem ilyen barátom volt az anyám. Fura, de így van. Ha valaki hallotta volna beszélgetéseinket, bizonyára megdöbbent volna. Olyasmiket mondtunk ki egymásnak, amiket anya és fia sohasem beszélnek meg egymással.
Elmesélte apámmal való sorsát, válásának és különféle kalandjainak történetét. Nem a “fia” szemével néztem az ő társkereső próbálkozásait, hanem a barát szemével. Én is elmondtam neki mindent. “Túlléptünk azokon a szerepeken, amiket az élet ránk osztott!” – mondta.

Amikor elvesztettem, az első érzés, ami belém nyílalt, nem az volt, hogy “meghalt az anyám”, hanem, hogy kivel fogom megbeszélni ezután lelkem mélyebb gondjait?! A barátomtól búcsúztam. Ez meghatározta életemet. Azóta mondom a feleségemnek, gyerekeimnek: “Beszélgessünk”…

Ez a korai tapasztalat döbbentett rá, hogy a barátság a lelkek közötti legközelebbi kapcsolat. Barátom nemcsak a “barátom” – de az anyám, az anyám, a gyerekem és a férjem is. Ha ők nem a barátaim, hanem “csak” az anyám, az apám, a gyermekem és a férjem, akkor kapcsolatunkból hiányozni fog valami, valami nagyon lényeges.
Mert a barátsága legmagasabb szeretet-forma.

Ne hidd, hogy túlzok!
A Bibliában Isten azt mondja Mózesnak: “Úgy szóltam hozzád, mint barátomhoz.”

És Jézus azt mondja tanítványainak: “Nem úgy szóltam hozzátok, mint a szolgákhoz, hanem mint barátaimhoz.”
Vagyis hogyan? A lehető legközelebbről.

Olyanokhoz szól így valaki, akikkel lelkileg rokon. Apám, anyám, gyerekeim gondolkozhatnak, érezhetnek másképp, mint én. Attól még jó szüleim és gyerekeim lehetnek. De barátom nem.

Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra világon a legismerősebb ember. A családomat nem én választom. De a barátomat igen.

És még valakit: a férjemet vagy feleségemet. Őket is választjuk. De tudnod kell: ha csupán a szerelem vagy bármiféle vonzalom választ ilyenkor társat, s nem látod meg párodban a barátodat is – nem lesz jó házasság.
Egy barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkozhatunk már valahol. Azért választjuk éppen őt, mert közel van hozzánk és ismerős. És a másik ki nem mondott gondolat: ezért az emberért én mindenre képes vagyok.

“A szeretet igazán, aki életét adja a barátaiért.”

Ez a jézusi mondás manapság sajnos ritka, rendszerint csak a hollywoodi filmekben fordul elő. Mégis ez a barátság mértéke. A valódi költészet, és az ősi mítosz éppúgy tud erről. Mint az olcsó westernfilmek, hogy az áldozat elválaszhatatlan a barátságtól. Jól tudják ezt a gyerekek, hogy a barátjuknál nincs fontosabb ember a világon. Mérhetetlen sok időt tudnak barátaikkal eltölteni, anélkül, hogy az idő múlását észre vennék. Mert otthon vannak egymásban, s érzik, hogy nincs boldogítóbb, mintha ők együtt vannak. “Megint a barátoddal csavarogtál!” Az ilyen szülői korholás mögött mindig egy igaz barátság sejthető. És ha ezt a barátságot próbára tesz a szülői szigor, és dönteni kell a gyerekeknek, kihez legyen Őszintébb, apjához vagy a barátjához, biztos, hogy a barátját választja.

Tudod miért?
Mert közelebb áll a lelkéhez. Vagyis jobban szereti.

Akinek megnyílunk, azt szeretjük. S ez kölcsönös. Lehet, ha apám megnyílna előttem, őt is jobban szeretném. Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. Sokféle összetartás és szeretetérzés. De az ember által átélhető legmélyebb szeretett: a barátság.

Azért idéztem az Ó- és Újtestamentumot, hogy lásd. Az egész hitvilágunknak ez a szó az alapja. Ma már csak kevesen tudják. Ha imádkozunk, a barátunkkal beszélünk! Azért hallgat meg, mert a barátunk. Szó nincs áhítatról, térdre borulásról, égre fordult szemekről – ezek mind baráttalan állapotok.

A barátom ott van mellettem. Egészen közel. Érzem. Ismerem. Szeretem. Neki mondom el először titkaimat – s csakis rá hallgatok, mert tudom, hogy ismer. És szeret engem. Egész életemben arra törekedtem, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek a barátja legyek.