Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

Nem érted, pedig nagyon fontos tanács. Tanuld meg, szebb lesz az életed. Könnyebb és bölcsebb. Egy japán kifejezés ez, az ősi japán kultúra alapja. Úgy lehetne lefordítani, hogy gyönyörködj a múlandóságban. Élvezd a szomorúságot. Az őszt. A lehulló lombok színeit. A lebukó Nap narancsvörös, kihűlő olvadt vasérc fáradó árnyalatait.

A Hold is akkor a legszebb, amikor már majdnem eltakarták a fellegek, és a szerelmesed szeme is akkor a leggyönyörűbb, amikor átsuhan benned a gondolat: meddig láthatom még?

A virágzó cseresznyefa azért vált a szépség szimbólumává, mert a fehér és rózsaszín menyasszonyi ruhája egyetlen hét alatt lehullik róla, és ami utána jön, már nem olyan túlvilágian festői és fiatal - az már a valóság.

Az ember nemcsak akkor sír, ha valami baja van, hanem akkor is, ha találkozik a szépséggel, az igazsággal. Ha emlékezik arra, hogy minden elmúlik egyszer. Szeretünk sírni, ez az igazság.

- Miért sírsz?
- Mert olyan szép.

Mi a szép? Hogy ma még van, holnap már nincs, hogy elmúlik. Kár érte! Kár értem! A gyerek szeret sírni. Nemcsak akkor, ha baja van, amúgy is. Gyakran élvezi, de a felnőtt ezt nem érzi. "Segíteni" akar rajta, pedig néha hagyni kellene, hogy potyogjanak a könnyei, mert jó neki. Sőt, ajánlatos, ha néha te is kisírod magad.

Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.

Ha valaki ilyenkor jobb kedvre akar deríteni, én még bánatosabb leszek, vagy dühös. A nagy bohócok, nevettetők tudták, hogy a közönséget meg is kell ríkatni. Néha jobb, mint nevetni.

Mono No Aware!