"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!"
Ez
az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a
valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek,
örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és
sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő
láthatatlan és tudattalan erők.
De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események,
amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad
múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon
is, és a világon, amelyben élsz.
Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom, hogy teljesen
értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. Két embert sok
mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a
szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az
érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy
félsz egyedül.
Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs
köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy
léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első
jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.
Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat:
utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális
erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában
vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen.
Ésszel: átláthatatlan.
Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs
teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott
segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos
értekezés, és valódibb is.
Kommentáld!