"Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá se gondolni."
Ezt nem én mondtam, hanem Goethe. Nagyon régen olvastam, és mélyen bennem maradt ez a gondolat. Sok bajból megmentett.
Persze, azt kérded, hogy is van ez? Néhány trükköt elmondok neked.
Először is minden "bánatnak" van egy természetes gyógyulási ideje. Amíg
tart, nem tudsz másra gondolni. Fáj, de közben gondolj rá: "Jó, hogy
fáj!" Mert érlel, gazdagabbá, bölcsebbé, elmélyültebbé tesz.
A lelki nemesség mögött mindig ott vannak a fájdalmak érlelő
tapasztalatai. De! Egy percnél tovább se maradj bennük, mint ameddig
kell. Utána vedd a kalapod, sapkád, és menj tovább. Ne engedd, hogy az
emlékek a hatalmukban tartsanak. Épp fordítva: te tartsd a hatalmadban
őket, s ne akkor emlékezz, ha rád tör a múlt, hanem akkor, ha te akarod
felidézni. Lépj tovább! Kezdj új életet!
Jusson eszedbe, hogy az élet, egyetlen élet is: tapasztalatok
sorozata. Akik pedig úgy vélik, van reinkarnáció, azoknak ez a szám
végtelen. Ahhoz, hogy tudj élni, és a hajód menjen tovább, rengeteg
érzést, fájdalmat, sorscsapást, gyászt, csalódást, nyomorúságot kell a
hajófenékbe, az emlékezet passzív tartományába dobni.
Valahol ott van, le lehet szállni érte a mélybe, de nincs mindig szem
előtt. A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő,
várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is.
De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?
Kommentáld!