"Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret"

Ezen a héten csak egyetlen szót adok útravalóul: "áldozat." Mielőtt magaddal viszed, meg kell tisztítanunk. Össze van nyálazva, és sokat hazudnak róla. Menjünk sorban.

Ha valaki nyög, az nem áldozat. Ha valaki a mártírsorsáról panaszkodik, fogalma sincs arról, mi az áldozat. Ha valaki tudja, hogy "én most áldozatot hozok" - az nem áldozat. Ha egy anya azt mondja: "Föláldoztam érted az egész életemet!" - az sem volt igazi áldozat.

Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted, odaadhatom a fél vesémet és az életemet is, de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.

Szeretlek! Észre sem veszem, hogy hetek óta nem alszom miattad, hogy ápollak, gondozlak, odaadom a legjobb falatokat, mert nekem csak akkor jó, ha neked jó. Mert szeretlek.

Az áldozat minden vallás központi szava, de ahogy idővel a lényeg mindenben elveszett, az áldozatok is külsőséggé váltak. Mert nem az a lényeg, hogy adok valamit az Istennek - hanem az, hogy szeretem!

Azért adok. Adok és adok. Mindent, ami kedves neki, ami jólesik neki, amire szüksége van. Az Istennek is szüksége van valamire. Mire? Arra, hogy szeresd.

Az áldozat már csak a jele valaminek. Természetes következménye a szeretetnek. Most, hogy ezeket a sorokat írom, késő éjszaka van, de nem érzem, hogy áldozatot hozok. Pedig nagyon fáradt vagyok, de szeretek írni. Szeretem a szavakat megtisztítani a kosztól. Szeretek gondolkodni, és szeretlek téged is - ismeretlenül. Ha írok, valakinek írok - most épp neked. Ezért nem áldozat az írás, hanem boldogság és végtelen öröm.

Írónak lenni: életfogytiglani gályarabság. Mennyi mindent áldoztam fel érte - a szememet, a lelkemet, az időmet s bizony még az életemet is. De micsoda elmondhatatlan öröm, hogy ezt megtehettem!

Először szeress!... Az áldozattal pedig ne törődj, mert az már magától jön.

(forrás: internet)