Játék. Játék! Játék! Játék! Nem az a legtöbb, amit anyámtól kaptam,
hogy szeretett. Szeretni - jól-rosszul - minden anya tud. Ha máshogy
nem, ösztönösen. A legtöbb, amit kaptam tőle, az öröm volt. Vidám lelke
volt. Derűs. Sokat dalolt. A konyhában, a fürdőszobában, s néha - mivel
szép hangja volt -, a színpadon is. Engem is megtanított arra,
hogy daloljak. Egyedül, amikor nem hallotta senki. Megtanított egyedül
játszani. Korán elszórakoztam egyedül. Ha beteg voltam, sok mesét és
tréfát mondtam magamnak. Megtudtam tőle azt, hogy az örömöt az ember
nemcsak kívülről kapja, de belülről csinálja is.
Kivett olyan óvodából, ahol nem játszottak sokat, és nem volt vidám
szívű az óvó néni. Az iskolából már nem tudott kivenni sajnos, de nem
bánta, hogy rossz jegyeket hozok haza olyan tárgyakból, amiket nem
szeretek. Egyszer azt mondta apámnak - hallottam: "Nekem az a
fontos, hogy a lelkét ne öljék meg. Hogy milyen tanuló és milyen
karriert csinál majd, nem érdekes. Csak maradjon vidám a szíve."
Azt
hiszem, többé-kevésbé eredményes volt az igyekezete. Sikerült - ha nem
is derűsnek maradnom -, de megőrizni azt a képességemet, hogy gyakran
legyek jókedvű. Vidám tudok lenni akkor is, ha nincs rá külső okom.
Életem egyéb területe teli volt nehézséggel, kudarccal, tragédiával,
mint minden emberé, de tudtam az egészet örömmel nézni. Jókedvvel.
Figyelj! Benned is lakik valaki, aki ezt meg tudja tenni. Benned
is van egy bölcs vagy egy bohóc - mindegy -, aki képes a bajok fölé
emelkedni, és derülni az egészen. Benned is él valaki, aki a
hangulataidnak nemcsak rabja, de teremtője is. Fel tud deríteni.
Jókedvre tud hangolni. A te lelkednek is van Napja, mely ki tud lépni a
felhőkből, és fel tud ragyogni. Nem vár rá, amíg a felhők maguktól
eloszlanak. Tud felhőt oszlatni, fényleni és életkedvet adni.
Mit gondolsz, a kisgyerekek miért festenek mosolygó Napocskát? Mert a Nap nevet. Benned is.
Kommentáld!