– Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett,
közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt
Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél
felé járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus
megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy
ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te,
zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem
érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki
mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna
neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig
mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob
atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a
fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra
megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem
szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre
szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add
nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom
vizet meríteni!”
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt
felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed.
Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen
mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy!
Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy
Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor
az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt
imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az
üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor
az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya
ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják,
lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom,
hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő
tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”
Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal
beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy:
„Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját,
elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg
azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a
Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a
tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta
nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a
tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki
ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem
annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye,
azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom
nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák
már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a
termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki
arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én
azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok.
Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az
asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután
kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott
is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a
te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban
ő a világ Üdvözítője.”
Jn 4,5-42



Elmélkedés:
Újjászületés az élő vízből
Az idei esztendőben a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából arra
hívták fel a szervezők a figyelmet, hogy egyre nagyobb gondot okoz a
világ nagyvárosaiban a vízellátás. A városok lakossága ugyanis
rohamosan növekszik, és komoly nehézséget jelent, hogy mindenki
egészséges, tiszta ivóvízhez jusson. A víznek rendkívül nagy ereje van
és akár iszonyatos pusztításra is képes. Tavaly a magyarországi
árvizek, néhány hete pedig a Japánban történt földrengés utáni hatalmas
szökőár kapcsán figyelhettünk fel erre. De félelmetes pusztító ereje
ellenére is az emberiségnek és minden élőlénynek szüksége van a vízre.
Időnként napvilágra kerülnek adatok arról, hogy a csapadékhiány, a
szárazság milyen károkat okoz mezőgazdaságban, illetve hogy a föld mely
részein okoz komoly egészségügyi problémákat a víz nem megfelelő
minősége vagy a vízhiány. Számos szervezet foglalkozik manapság ezekkel
a problémákkal és dolgoznak ki terveket a megoldásra. Magyarországon
egészen természetesnek tartjuk, hogy rögtön tiszta vízhez jutunk, ha
megnyitjuk otthon a csapot, és egyesek már akkor is bosszankodnak, ha
csőtörés vagy a hálózat karbantartása miatt néhány órára szünetel a
vízszolgáltatás. Ásványvizek tucatjai sorakoznak az áruházak polcain.
Olyannyira hozzászoktunk a tiszta vízhez, hogy szinte elképzelni sem
tudjuk, hogy a világ más részein milyen komoly gondot jelenthet a víz
hiánya, amely emberek millióinak egészségét és életét veszélyezteti.
A mai evangéliumban is vízről hallottunk. Élő vízről, amelynek
fogyasztása következtében elmúlik az ember szomjúsága. Jézus
kijelentései egykor felkeltették a szamariai asszony érdeklődését, s mi
is felfigyelünk e szavakra. Kettejük párbeszéde rendkívül mozgalmas és
fordulatos. Jézus a világ legegyszerűbb dolgát kéri, amit egy kútnál
kérni lehet: merítsen neki az asszony a vízből, hiszen csak neki van
korsója, az útról érkező Jézusnak viszont nincs. Az asszony
visszakérdez: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai
asszonytól inni?” És ebben a kérdésben egy kis gúnyt érzek. Lám, ez az
ember annyira szomjas, hogy odáig képes lealacsonyodni, hogy zsidó
férfi létére egy szamariai származású nő segítségét kéri. De az
ismeretlen vándor nem sértődik meg, hanem egy másféle vízről, élő
vízről kezd beszélni. Az asszony újabb visszakérdezése ismét gúnyos:
„Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál?”
Ezek után következik a fordulat, amikor Jézus feltárja az asszony
múltját, kifejezvén, hogy ő jól ismeri azt, akivel beszél, az
asszonynak viszont fogalma sincs arról, hogy kivel beszélget. Jézus
szava igazi fordulatot hoz beszélgetőtársa hozzáállásában, s ettől a
kezdve már az igazság megismerésének vágyából, a lélek szomjúságából
fakadnak a kérdései. A párbeszéd végére eljut annak felismerésére, hogy
Jézusban felismeri az élő víz forrását, Jézus szavában az örök élet, az
üdvösség tanítását.
Egyházunk régi hagyománya szerint húsvét vigília szertartás egyik eleme
a keresztség kiszolgáltatása, amelynek során a bűnös ember a víz által
megtisztul és új éltre születik. A böjti időszak a keresztelendőket
felkészíti a vízből való újjászületésre, minket, megkeresztelt
embereket pedig felkészít, hogy húsvétkor megújítsuk keresztségi
fogadalmunkat, és felélesszük magunkban azt az isteni kegyelmet, amely
által újjászülettünk a keresztségben. A Lateráni Keresztelő Szent
János-bazilika melletti híres keresztelőkápolnában a párkányon Nagy
Szent Leó pápa verse olvasható, amely összefoglalja a keresztség
teológiáját. A vers így fejeződik be: „Szent lesz, aki ebből a szent
forrásból születik.”
Akarunk-e inni a Jézus által adott élő vízből? Akarunk-e újjászületni
az élő vízből?
© Horváth István Sándor



Imádság:
Uram, Jézus! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te
vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre
vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Add nekem az
élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!



A hétvége imája

„Majd ezt mondták nekik: Menjetek, egyetek jó falatokat , igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!”
Nehémiás könyve 8:10

Uram, csak erőt kérek tőled a mai naphoz. Öröm? Nem, örülni most nem tudok igazán semminek. Kimondhatatlan fáradtságot érzek a lelkemben, kimerültséget. Nem, már nincsenek határok. Feszegettem, átléptem őket, és most itt állok előtted hajnalban üres kézzel, tehetetlenül.

Ünnepeljek? Mit? Hogy még élek, és kiálthatok hozzád? Hogy ezerszer jobb helyzetben vagyok mint más? Hogy van munkám, otthonom, családom... Igen, ezeket tudom, és köszönöm, de most nem... tudod, nem megy az ünneplés. Felemelem a fejem: látom szeretteim, barátaim arcát; a várost, az országot és a bolygót, ahol élek - mind kiált Hozzád vagy ellened. Betegségek, keserves élethelyzetek, fájdalom, katasztrófák. Százszor kérdeztem már Tőled, hogy miért, és százszor is nem tudom. Nem tudom, miért velem vagy épp velük; nem tudom mennyi ideig. Csak azt tudom, hogy már nem tart sokáig.

Nem ismerem a titkokat, a magyarázatokat, az összefüggéseket, csak Téged. Téged ismerlek, Istent, akibe bátran és értetlenül is belekapaszkodhatok, aki soha nem hagy cserben, és velem együtt hordozza az életet. Téged ismerlek, aki átölelsz, ha félek, ha megrettent a holnap, ha elborít a méreg és a fájdalom, a düh, csalódottság és kiábrándultság. Téged ismerlek, aki erőt adsz nekem, és a sziklára állítasz magad mellé. Téged ismerlek, aki értem, értünk jössz vissza nemsokára, újjáteremted ezt az egész világot, és végre igazi örömöt és ünnepet adsz a szívembe.