Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit,
akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora
közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti
Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy
az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér
vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba,
és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel
meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te
akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted,
mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én
lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak
meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne
csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban
kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és
egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta
ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan
tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra
asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem
veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az
vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg
kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti
is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15

A szeretet cselekedete

Milánóban, a Santa Maria delle Grazie-kolostor ebédlőjében található
Leonardo da Vinci híres freskója, amely az utolsó vacsorát ábrázolja. A
művészettörténeti elemzések szerint a kép azt a pillanatot örökíti meg,
amikor Jézus kijelenti az apostoloknak: „Bizony, bizony, mondom nektek,
egy közületek elárul engem” (Jn 13,21). A festmény hűen tükrözi az
apostolok megdöbbenését, amelyről az evangéliumok is beszámolnak. Vajon
mi járhatott ebben a pillanatban Jézus fejében? Mire gondolhat egy
ember, akit éppen elárulni készülnek? És milyen gondolatok járhattak
Júdás fejében? Mire gondolhat az ember, akinek szívében már megszületett
az árulás? Az utolsó vacsora nagy titka ez. Júdás tettét, Júdás árulását
nem magyarázhatjuk a végzetszerűséggel, a sorszerűséggel. Júdás nem
véletlenül lett áruló, mert az ember nem véletlenül válik árulóvá.
Leonardo freskóján Júdás elkülönül. Ott ül az asztalnál, a
szeretetközösséget megjelenítő asztalnál, de mégsem tartozik már az
apostoli közösségbe, nem tartozik a krisztusi közösségbe. Nem az
apostolok rekesztik ki őt, hanem önmagát zárja ki a szeretetközösségből.
Jézus részéről a szeretet mindenkinek szól, akit egykor kiválasztott
apostolának. De Júdás kizárja magát e szeretetből, mert az áruló mindig
önmagát zárja ki az Istennel való szeretetközösségből. Júdást nem
érintette meg a szeretet közelsége. Nem hallotta meg a szeretet
tanítását. Nem értékelte a szeretet cselekedeteit. Júdás nem értette meg
a szeretet titkát, mert az árulót még a szeretet sem képes
megváltoztatni. A többiek Mesternek és Messiásnak tartották Jézust, de
Júdás nem tartotta annak, mert az árulónak senki és semmi nem szent,
képes még az Istent is elárulni. Évszázadokon át ismétlődik a kérdés:
miért árulta el Jézust? Hogyan válhatott a tanítványból áruló? Csak a
pénzért tette? Vagy más előnyt remélt? Esetleg csalódott Jézusban és
mást várt tőle? János evangélista az árulás okát nagyon egyszerűen írja
le: „belészállt a sátán” (Jn 13,27), mert az árulóba mindig belészáll az
ördög, az teszi őt árulóvá.
Az árulás tettének ellenpontja az utolsó vacsorán a szeretet
cselekedete. Jézus kétféleképpen mutatja meg szeretetét az apostoloknak.
A lábmosás éppoly megdöbbentő az apostolok számára, mint az árulás
tényének közlése. Jézus szolgaként viselkedik, így ad példát arra,
hogyan szolgálják majd tanítványai, követői embertársaikat. Amikor pedig
a kenyeret és bort saját testeként és véreként adja az apostoloknak,
akkor talán nem is a döbbenet, hanem az értetlenség jellemzi őket, nem
értik teljes egészében, hogy mit jelent Jézus kijelentése. A szeretet
egyértelmű kimutatásánál Jézus mindent maga tesz: leveszi felsőruháját,
kendőt köt derekára, megmossa, majd megtörli a tanítványok lábát. És
Jézus töri meg a kenyeret, ő nyújtja oda a megtört kenyeret és a bort az
apostoloknak. Az ő példája a követendő. Nem az árulóé. Jézus példáját
kell követnünk, mert ez a kifejezett kérése. A szeretet cselekedeteit
gyakoroljuk embertársainkkal és a szeretet kenyerét megtörve osszuk szét
felebarátainknak.
Az utolsó vacsorára emlékezve ma, nagycsütörtök este az árulás és a
szeretet cselekedetét láttuk. Menthetetlenül árulóvá válunk, a szeretet
árulóivá, Isten árulóivá, emberi méltóságunk árulóivá, ha engedjük, hogy
belénk szálljon a sátán. Ha Isten él bennünk, ha Isten Lelke száll
belénk, akkor a szeretet fog bennünk élni.
Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Isteni szereteted örök jeleként kenyérben, élő
kenyérben adod nekünk önmagadat. Légy mindennapi kenyerünk, lelki
táplálékunk, hogy megérezzük a szeretet igazi ízét és erejét! Áldozatod,
halálod és feltámadásod irántunk való szeretetedről tanúskodik. Segíts
minket, hogy mindenkor szeretetedben éljünk!