Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába,
Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára
Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus
belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat
szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy
ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának
hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva
folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és
hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték
Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8
Elmélkedés:
A csodás gyógyulások sorozatában a kafarnaumi béna ember esetéhez
érkeztünk, amely azért jelentős, mert itt Jézus kifejezetten beszél a
bűnök megbocsátásáról. A gyulások minden esetben megszabadulást jelentenek
valamilyen testi bajból. Jézus azonban nem csak a testet szeretné
meggyógyítani, hanem azért jött, hogy a lélek orvosaként megszabadítson
minket a bűntől. Az írástudók ellenállását az váltja ki, hogy a bűnöket
egyedül Isten bocsáthatja meg, s ezért Jézus Istenné teszi magát. Könnyebb
nekik elfogadni azt, hogy egy rendkívüli képességekkel rendelkező
gyógyítóval állnak szemben, mint azt, hogy Jézus valóban Isten, akinek
hatalma van megbocsátani az emberek vétkeit. Talán mi is könnyen beleesünk
abba a hibába, hogy Jézus személyében a Tanítót, az Urat, a Mestert, a
Megváltót, az Üdvözítőt vesszük észre, s nem engedjük, hogy megérintse
lelkünket. Ha személyes kapcsolatban vagyok vele, akkor Ő az én Tanítóm,
Uram, Mesterem. Ha megvallom előtte bűneimet, akkor Ő az én Megváltóm és
Üdvözítőm.
© Horváth István Sándor
Kommentáld!