2013. július 25. – Csütörtök, Szent Jakab apostol

   Jézus Jeruzsálembe  indult. Útközben  odalépett hozzá  a Zebedeus  fiúknak
   (Jakab és János apostoloknak) anyja,  fiaival együtt, és leborult  előtte,
   hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte:
   „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én  két fiam országodban melletted üljön:  az
   egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
   Jézus  így  válaszolt  nekik:  „Nem  tudjátok,  hogy  mit  kértek.  Készek
   vagytok-e arra,  hogy  kiigyátok azt  a  kelyhet, amelyet  nekem  ki  kell
   innom?” „Készek  vagyunk!”  –  felelték.  Jézus  erre  így  folytatta:  „A
   szenvedések kelyhét  velem  együtt  kiisszátok  majd.  De  hogy  ki  üljön
   mellettem jobb és bal felől,  azt nem én döntöm  el. Azok ülnek majd  ott,
   akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
   Amikor a többi  tíz (apostol)  ezt meghallotta,  méltatlankodni kezdett  a
   testvérpár viselkedése  miatt.  Jézus magához  hívta  őket, és  így  szólt
   hozzájuk: „Tudjátok,  hogy a  pogányoknál hogyan  hatalmaskodnak a  vezető
   emberek: akinek  nagyobb a  rangja, érezteti  a hatalmát.  Nálatok ne  így
   legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni,  legyen a szolgátok! És aki  első
   akar lenni, legyen  a cselédetek! Az  Emberfia sem azért  jött, hogy  neki
   szolgáljanak,  hanem  hogy  ő  szolgáljon  másoknak,  és  odaadja   életét
   váltságul mindenkiért.”
   Mt 20,20-28

   Elmélkedés:

   A tizenkét apostol  névsorában két  Jakabbal találkozunk.  Ma a  hagyomány
   szerint idősebbnek  nevezett  Jakab  ünnepe  van,  aki  János  apostol  és
   evangélista testvére volt. Péter  és János mellett  Jakab a harmadik,  aki
   ott lehet  a  színeváltozás  hegyén,  jelen  lehet  Jairus  tizenkét  éves
   kislányának feltámasztásánál,  és a  Getszemáni-kertben közelebb  lehet  a
   szenvedő Jézushoz, mint a többiek.
   A mai ünnep evangéliuma őszintén beszél az apostolok és a Jézus  közelében
   lévők emberi gondolkodásáról és vágyaikról. Jakab és János édesanyja azzal
   a kéréssel fordul  az Úrhoz,  hogy fiai ülhessenek  majd mellette,  amikor
   dicsősége elérkezik. A kérés hátterében az húzódhat, hogy Jézus  uralmának
   közeli megvalósulását várják. Bizonyára nem csak az édesanyának, hanem két
   fiának is a  dicsőségben való  részesedés volt  a vágya.  A többi  apostol
   méltatlankodása  pedig  azt  jelzi,   hogy  ők  is  hasonló   gondolatokat
   forgathattak fejükben. Talán valamennyi apostol szívében jelen lehetett  a
   Jézus  dicsőségében,  uralmában  való   osztozás  vágya.  Jézus   egyrészt
   világossá teszi számukra,  hogy dicsőségéből  csak az  részesedhet, aki  a
   szenvedéseiben  is  osztozik,  másrészt  csak  az  lehet  nagy  a  mennyek
   országában, aki a földi életben vállalja a mások szolgálatával együtt járó
   kicsinységet.
   Nem helytelen,  ha  arra  vágyunk,  hogy a  mennybe,  az  örök  dicsőségbe
   jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a  szolgálat
   útján érhetjük el célunkat. A  nagyravágyás lelkületével szemben Jézus  az
   alázatosságot és a  szolgálatkészséget ajánlja övéinek,  s erre a  legjobb
   példa a  saját  élete.  Tanítványinak  szolgája  lesz,  amikor  az  utolsó
   vacsorán megmossa lábukat, s az Atya alázatos szolgája, amikor a kereszten
   feláldozza életét a mi üdvösségünkért.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki  valóságosan és lényegedben jelen vagy  a
   kenyér és a bor  színe alatt: táplálj engem,  vigasztalj és erősíts  engem
   mindig, különösen utolsó órámon.  Engedd, hogy téged,  akit most a  kenyér
   fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!