i 2013. szeptember 1. – Évköz22. vasárnap

   Az egyik  szombaton Jézus  betért egy  vezető farizeus  házába, hogy  nála
   étkezzék.  Amikor  észrevette,  hogy  a  meghívottak  válogatják  az  első
   helyeket, egy  példabeszédet  mondott  nekik. „Amikor  lakomára  hívnak  –
   kezdte –, ne  ülj az első  helyre, mert akadhat  a hivatalosak közt  nálad
   előkelőbb  is.  Ha  ez  megérkezik,  odajön,  aki  meghívott  titeket,  és
   felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet
   kell elfoglalnod.
   Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet,
   hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb!
   Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki
   magát  felmagasztalja,  megalázzák,   aki  pedig   magát  megalázza,   azt
   felmagasztalják.”
   Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor  ebédet vagy vacsorát adsz, ne  hívd
   meg barátaidat, se testvéreidet,  se rokonaidat, se gazdag  szomszédaidat,
   mert azok is meghívnak és viszonozzák  neked. Ha lakomát adsz, hívd meg  a
   szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják
   neked  viszonozni.   Te   azonban  az   igazak   feltámadásakor   megkapod
   jutalmadat.”
   Lk 14,1. 7-14

   Elmélkedés:

   Isten megmutatja helyünket
   Az utóbbi időkben szokássá vált, hogy a lakodalomra érkező vendégek helyét
   előre kijelölik. Az ülésrendet a házasulandók határozzák meg, a  terítékek
   mellé kis kártyát helyeznek el,  amelyen a meghívottak nevei  szerepelnek.
   Természetesen  nem  azok  kerülnek  előbbre,  akik  nagyobb  nászajándékot
   ígértek, hanem a közelebbi rokonok. A szokás mögötti szándék jó, senki  ne
   veszekedjen ezen az örömünnepen a másikkal,  hogy ki hová üljön. De  mégse
   gondoljuk, hogy ez a módszer elejét  veszi a helyválogatásnak, mert az  új
   helyzet új  megoldást  hoz: akadnak  ügyeskedő  vendégek, akik  a  kártyák
   cserélgetésével   juttatják   magukat   olyan   helyre,   amit   szerintük
   megérdemelnek.
   Lakodalmak   vagy   ünnepi   étkezések   alkalmával   Jézus   korában   is
   előfordulhatott, hogy a  meghívottak a jobb  helyekre törekedtek. Az  eset
   kapcsán Jézus egy  példabeszédet mond, amelyben  a példázatok  jellegzetes
   fordulata akkor  következik  be,  amikor  a  házigazda  megváltoztatja  az
   ülésrendet.  Az  utolsó  helyet  elfoglaló  szerények   megtiszteltetésben
   részesülnek, a legjobb  helyeket választók  pedig megszégyenülnek.  Fontos
   kiemelnünk, hogy a házigazdának, a vendéglátónak joga van ehhez.
   Tévedés volna azt gondolnunk, hogy a Jézus által javasolt  magatartásforma
   csupán az étkezésre  vonatkozik. A szerénységre  valójában életünk  minden
   területén törekednünk kell. A  becsvágy, önmagunk dicsérete vagy  másokkal
   szemben  előtérbe   helyezése   nem   keresztényi   lelkület.   Isten   az
   alázatosakat,  a  szerényeket  szereti  és  nekik  mutatja  meg  magát.  A
   nagyravágyók megszégyenülésben, az alázatosak felemelésben részesülnek.
   A  helykereséssel   kapcsolatban   érdemes   egy   másik   síkra   terelni
   gondolatainkat. A Biblia a  teremtéstörténetet követően beszámol az  ember
   bűnbeeséséről.  Amikor  Ádám  és   Éva  elkövetik  a  bűnt,   megpróbálnak
   elrejtőzni Isten elől.  De Isten  keresi őket, így  szólítja Ádámot:  „Hol
   vagy?” (Ter 3,9).  A bűn miatt  az ember elveszítette  helyét, nincs  ott,
   ahol lennie kellene. Még Istennek  is „keresnie” kell őt. Valószínűleg  az
   ember is keresi a maga helyét,  mert rájön, hogy valamit elrontott. A  bűn
   következménye az lesz, hogy Isten kiűzi az embert az Édenkertből, s  ettől
   kezdve az ember élete állandó bolyongás a világban, szüntelen keresés.
   Az első emberpár esete minden  emberre, ránk is vonatkozik. Bűneink  miatt
   elveszítjük helyünket.  Elveszítjük azt  a  helyet, amit  Isten  készített
   nekünk. Hiába keressük  helyünket, a magunk  erejéből nem találjuk.  Isten
   jön segítségünkre, aki elküldi a világba Fiát, Jézus Krisztust. Ő  mutatja
   meg nekünk igazi helyünket,  a mennyországot, és ő  mutatja meg nekünk  az
   oda vezető  utat. Lássuk  be: a  bűn  nem méltó  hozzánk, a  bűn  emberhez
   méltatlan  helyzetbe  hoz  minket.  Tulajdonképpen  emberi  méltóságunkat,
   önbecsülésünket  veszi  el,  amit  Isten   ad  nekünk  vissza,  amikor   a
   szentgyónásban  megbocsátja  bűneinket.  Semmi  más  nem  szolgálja  lelki
   megújulásunkat és belső átalakulásunkat nagyobb erővel, mint a megbocsátás
   Isten  részéről  és  a  megbocsátás   kérése,  illetve  elfogadása  a   mi
   részünkről.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az  életrevalóság, a siker, a  jogokért
   való  küzdelem,   a  büszkeség,   a  teljesítményre   való  törekvés,   az
   eredményesség sok  ember  számára vált  az  élet jelszavává.  De  el  kell
   ismernünk,   hogy   mindezek   az   alázatosság,   a   szerénység   és   a
   szolgálatkészség  nélkül  rossz  útra   visznek.  Te  azt  kérted   egykor
   tanítványaidtól és  azt  kéred  követőidtől  most is,  hogy  tőled,  a  te
   példádból tanuljuk meg a szelídséget  és az alázatot. Segíts minket,  hogy
   követni   tudjuk   példádat!   Te    meghívsz   minket   a   veled    való
   szeretetközösségbe, az öröm asztalához.  Boldogok vagyunk, hogy  vendégeid
   lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy  leülhetünk ünnepi asztalodhoz.  Boldogok
   vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk. Hiszek, Uram, erősítsd
   bennünk a hitet!