A BÉKE SZIGETE

NAPI EVANGÉLIUM!!

10 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

2013. szeptember 15. – Évközi 24. vasárnap

Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák
őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez
szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek
száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a
kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem
találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja
barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam
elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben
egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége
megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy
drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e
gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg
a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam
elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így
örülnek majd egy megtérő bűnösnek.
Aztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így
szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő
szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte
mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és
eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy
éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és
elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a
sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de
még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány
napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok.
Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég
ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak
béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről
meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és
megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és
teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya
odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá.
Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt
borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és
életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a
házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és
megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt
borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az
idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és
kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve
szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még
egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most
pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött,
hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De
most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-32

Elmélkedés:

Fiamnak tekintelek
Boldog II. János Pál pápa az isteni irgalmasságról szóló enciklikájában
így fogalmazza meg a tékozló fiú hazatérésének igazi okát: „Anyagi
körülményeinek sanyarú volta, amelybe könnyelműsége és vétke miatt jutott,
megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él. Amikor elhatározta, hogy
visszatér az atyai házba, kívülről nézve úgy tűnt, hogy a nyomor és az
éhség kényszerítette erre; az igazi ok azonban a nagyobb veszteség
megértése volt. A tékozló fiú lelkiismeretében felébredt az elveszett
méltóság tudata, azé a fiúságé, amelyben atyjával élt” (Dives in
misericordia 35.).
A mai evangélium rövidebb változatában az elveszett bárányról és az
elveszett pénzről (drachma) olvasunk, a hosszabb változat pedig kiegészíti
ezt az elveszett (tékozló) fiú történetével. A három példabeszédet az köti
össze, hogy elveszett dolgokról és személyről szólnak és mindhárom az
Isten irgalmát mutatja be, aki keresi az elveszett, a bűnös embert. A
megtalálás vagy az ember oldaláról nézve a visszatalálás a megbocsátást,
az Isten szeretetébe való visszakerülést jelenti.
Egyes gimnáziumokban az irodalom keretében tanítják a tékozló fiú
történetét. Be kell vallanunk, hogy irodalmi szempontból is rendkívül
figyelemreméltó ez a drámai fordulatokban gazdag, szép kifejezéseket
használó történet. De azért óriási különbség van az irodalmi érték
felfedezése és az Isten irgalmának megtapasztalása között! A példabeszédet
az érti meg igazán, aki már átélte a tékozló fiú helyzetét. Aki már
elhagyta Istent és aki már visszatalált hozzá. Aki szabadságának
köszönhetően elindult a bűn titokzatos útján. Aki a bűn mélységében képes
volt visszaindulni Istenhez. Aki már megérezte az Atya ölelését a
szentgyónásban. Aki már megérezte, hogy a bűn mélységéből egyedül Isten
képes felemelni az embert.
Újra és újra elcsodálkozunk a fiatalabb fiú arcátlanságán, akinek van
bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami járna
neki apja halála után. A fiú lázadása mögött az húzódik meg, hogy apja
halálát kívánja. Már korábban hozzájuthatott volna örökségéhez, ha apja
nem élne, nem létezne. A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom, hogy
könnyebb volna az életem, boldogabb lennék, ha Isten nem létezne. Azt
képzelem, hogy nincs rá szükségem, a magam erejéből is boldogulni fogok.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy bűneink súlyát kisebbítsük. A bűn nem
egyszerűen csak tiszteletlenség Istennel szemben. A bűn nem egyszerűen
csak sértés Istennel szemben. A bűn emberségünk lázadása Isten léte ellen.
A bűn teljes elszakadás Istentől és szeretetétől. A bűn a szent Isten
megtagadása.
Amennyire esztelen és meggondolatlan a fiú magatartása, legalább annyira
váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a fordulaton
ismét meglepődünk, hiszen az apának nem lett volna kötelessége
visszafogadni a fiút. Megtehette volna, hogy „két kézzel eltaszítja”
magától fiát, de ő mégis két karjával magához öleli őt. Ez az ölelés
egyrészt jelképezi a szeretetébe való visszafogadást, másrészt
felfedezhetjük e mozdulatban a támogatást, hogy a fiú új életet
kezdhessen, helyrehozhassa bűnét. Mintha csak ezt mondaná az apa: a
fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.
Amikor részesülünk a bűnbocsánat szentségben, pontosan ezt érezhetjük.
Isten kinyilvánítja, hogy eddig is a fiának, a gyermekének tekintett
bennünket, és továbbra is így tekint ránk. Ő nem tagadja meg hozzánk
fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor megadja nekünk a segítséget, hogy bűneink
megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének érezzem
magam. Mert amíg a bűnben éltem, addig nem éreztem ezt. Amikor azonban
Isten megbocsát, magához ölel, akkor újból érzem, hogy hozzá tartozom.
Segítsen minket a Hit éve abban, hogy rátaláljunk az irgalomban gazdag
Istenre, aki úgy indul utánunk, mint a pásztor az elveszett bárány után;
aki úgy keres minket, mint az asszony keresi elveszett pénzét, és aki úgy
vár minket, mint a tékozló fiút várta az ő szerető atyja.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi
kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől.
Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség
pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok
elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz.
Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a
boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem,
Istenem! A te gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Címkék: