Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult
előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá
kezedet, és életre kel” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt
elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról
Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt
gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre
megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított
téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás
tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak
alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement,
megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az
egész vidéken.
Mt 9,18-26
Elmélkedés:
A mai evangéliumi szakasz két történetében az elöljáró saját lánya
életéért, az asszony önmagáért könyörög. A két történetben közös, hogy
kérő imádságukkal mindketten Jézushoz fordulnak, s az Úr mindkettőjük
kérését teljesíti. Egyikük sem reménytelenül fordul Jézushoz, hiszen az
elöljáró hisz abban, hogy lánya életre fog kelni, ha Jézus ráteszi a
kezét, s az asszony is abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy
meg fog gyógyulni. Jézushoz fordulásuk módja bizonyítja, hogy hisznek az
Úr isteni erejében. Imádságainkban mi is bátran fordulhatunk Jézushoz,
akár önmagunk, akár mások számára kérve segítségét, ha hisszük, hogy Ő
valóban tud segíteni. Gyógyulásunk érdekében nem kell nagy dolgokat
véghezvinnünk, hanem sokszor csak egy aprócska tettel kell Jézus elé
állnunk, ami hitünket bizonyítja. Meg tudjuk-e tenni ezt a keveset?
Jézustól várjuk-e a segítséget?
© Horváth István Sándor
Kommentáld!