Napi evangélium

2013. február 20. – Szerda

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”

Lk 11,29-32

Elmélkedés:

Jézus a hallgatóság számára jól ismert ószövetségi próféta, Jónás alakját idézi fel, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy Ninive városának lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel őket. Jónásnak annyira nem tetszett a feladat, húzódozott tőle, de végül engedelmeskedik. Mert mit is tehetne mást Isten embere, aki küldetést kap? A niniveiek számára Jónás szava jel volt, amelyben felismerték Isten figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább az őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk.
Jónás próféta példáját azért hozza elő Jézus, hogy szembeállítsa az egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő a jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.
Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét? Az igehirdetők számára nem tűnik hálás feladatnak a megtérésre való felszólítás. Kiállni a nagyvárosokban és kis falvakban az emberek elé és figyelmeztetni őket bűneikre, nem tartozik a könnyű feladatok közé. Egy dolog viszont könnyebbséget jelent számukra: az ószövetségi időkhöz viszonyítva sokat fejlődött az emberek vallásos gondolkozása és Istenről alkotott képe. A megtérésre hívó szóhoz nem elsősorban a fenyegető isteni büntetés párosul, hanem az Isten irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk a félelemre, mert Isten megbocsát. Ezt mutatja mindennél világosabban Krisztus földi küldetése, aki nem azért jött, hogy elítélje az embereket, hanem hogy üdvözítsen minket. Őszinte bűnbánatunk fakadjon abból, hogy szeretjük az irgalommal felénk forduló Istent!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!