Napi evangélium

2013. június 16. – Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul, Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal.
Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta.
Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Erre a vendégek kezdték mondogatni magukban: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megszabadított téged. Menj békével!”
Ezután bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.

Lk 7,36-8,3

Elmélkedés:

Mert nagyon szeretett
Egy faluban hamar terjednek a hírek. Jók és rosszak egyaránt. A rosszak hamarabb. Az asszony bűne is gyorsan terjedt, miután kitudódott. Csak egyszer történt meg, de az elég volt a hír terjedéséhez. A többi asszony rögtön az erkölcsi tökéletesség magaslatára képzelte magát. Elítélték. Közeledtére elnémultak az utcán, távolodtára újból pletykálni kezdtek róla. A boltban hátrébb húzódtak tőle sorban állás közben, az egyik anyuka pedig szólt az iskolában a tanítónak, hogy az ő gyereke ne üljön többé ilyen bűnös asszony gyereke mellett. Egyetlen helyet talált a faluban, ahol nem bántották. Itt lelke mélyén ezt hallotta: „Én nem ítéllek el. Bűnöd bocsánatot nyert. Menj békével!” Ide minden nap betért, hogy hallja az irgalmasság szavát.
Jézus és a bűnös asszony találkozása csak Lukács evangéliumában olvasható. Máté, Márk és János írásában is van egy egészen hasonló történet, amely Betániában játszódik nem sokkal Jézus elfogása előtt. Ott szintén egy Simon nevű személy a vendéglátó. Az asszony Jézus fejét keni meg, cselekedete Jézus halálához kötődik, mintegy helyettesíti a holttest bebalzsamozását, ami a közelgő szombat miatt elmaradt (vö. Mt 26,6-13; Mk 14,3-9; Jn 12,1-8).
A Lukács szerinti változatban ehhez képest jelentős különbségek vannak és az elbeszélés mondanivalója is más, ezért joggal feltételezhetjük, hogy két külön esetről van szó. Jézus betér Simon házába, akiről annyit tudunk meg, hogy a farizeusok csoportjához tartozik. Jószándékáról tanúskodik, hogy vendégül látja Jézust. Az étkezést egy váratlan vendég zavarja meg, a bűnös asszony hívatlanul érkezik és Jézushoz megy. Könnyei, sírása, Jézus lábának csókkal illetése, az olajjal való megkenés és a hajával történő megtörlése alázatának, szeretetének, hálájának a kifejezése. E cselekedetei pontosan elárulják, hogy mit érez Jézus iránt, hiszen tette messze felülmúlja a tisztelet szokásos mértékét.
Közben a vendéglátó érzéseire, gondolataira is fény derül. Ha azért hívta meg Jézust, hogy meggyőződhessen arról, hogy próféta, akkor először csalódnia kell. Azt gondolja magában, hogy vendége nem lehet próféta, mert akkor tudná, hogy ki az a nő, aki megkeni a lábát. A próféták sajátos jellemvonása, hogy belelátnak az emberek belső világába, még ismeretlen személyek esetében is. Ha Jézus nem tudja, hogy az őt érintő asszony egy nyilvános bűnös, akkor nem lehet igazi próféta, legalábbis ezt gondolja Simon farizeus. A következő pillanatban azonban kiderül, hogy Jézus éppen az ő benső világába, gondolataiba lát bele. Kitalálja, hogy mi jár a fejében és ki nem mondott kételkedésére válaszolva mond egy példázatot. A történettel azonban Jézusnak nem az a szándéka, hogy prófétai mivoltát bizonyítsa, hanem hogy tanítást adjon a bűnök megbocsátásáról, arról, hogy Isten irgalma az ember minden bűnét képes eltörölni.
A történet során Jézus figyelme fokozatosan terelődik az asszonyra. Először nem szól hozzá, némán tűri, hogy megérintse és olajjal megkenje lábát. Ezt követően védelmébe veszi a farizeussal szemben. Harmadik lépésként már az asszony felé fordul és feltárja cselekedetének okát, tudniillik, az iránta érzett szeretetet és hálát. Végül pedig megszólítja az asszonyt és bűnei megbocsátásáról beszél ily módon: „Bocsánatot nyertek bűneid” (Lk 7,48), majd pedig a többi vendég csodálkozására reagálva hozzáteszi: „A hited megszabadított téged. Menj békével!” (Lk 7,50).
Az ember régi tapasztalata, hogy a bűnök megbocsátása Isten joga. Bűneink terhe alól nem oldozhatjuk fel magunkat és más embertől sem kaphatunk feloldozást. Az irgalmas Isten bocsát meg nekünk, akihez a hívő ember fordul. Aki nem hisz Istenben, annak nincs kihez fordulnia bűnei bocsánatáért. Tehát már önmagában a bűnbánat, a bocsánatkérés azt jelzi, hogy hiszünk az irgalmas Istenben, és hiszünk abban, hogy ő nem büntetni akar minket, hanem kész a megbocsátásra. A bűnbánat sokaknál Istentől vagy a bűnökért járó büntetéstől való félelemből ered. Ezzel szemben a tökéletes bánat azt jelenti, hogy nem félelemből, hanem Isten iránti szeretetből fájlaljuk bűneinket. Ennek fényében értjük meg, hogy miért mondja Jézus a bűnös, vagy inkább bűneit bánó asszonyról: „Sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47). Bűnbánatunk fakadjon mindig Isten iránti őszinte szeretetből! Isten szeretetét érezni felemelő élmény. Isten megbocsátásában részesülni szintén felemelő, a bűnös életből kiemelő élmény. A bűnbánatban e két szeretet találkozik.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalomban gazdag Istenünk! Hiszünk abban, hogy nem büntetni akarsz minket, hanem mindenkor kész vagy a megbocsátásra. A bűnbánat egyeseknél talán a tőled vagy a büntetéstől való félelemből ered, de mi igaz és tökéletes bánatunk jeleként az irántad való szeretetből fájlaljuk vétkeinket. A te megbocsátó szeretetedet megtapasztalni csodálatos, felemelő élmény. Emelj fel minket irgalmaddal! Emelj magadhoz minket szereteteddel! Hisszük, hogy veled, a mi irgalmas Atyánkkal találkozunk a halál után. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! 
( forras:Net)