2013. július 1. – Hétfő

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”

Mt 8,18-22

Elmélkedés:

A rövid evangéliumi történet két névtelen személy Jézussal való találkozását írja le. Mindketten lelkesnek, elszántnak tűnnek, akik tudják, tudni vélik, hogy mit jelent majd számukra, ha Jézus tanítványai lesznek. Először egy írástudó lép Jézushoz: „Mester, követlek téged, bárhová mégy” (Mt 8,19). Jézus kissé lehűti buzgóságát. Tudod te egyáltalán, hogy hová megyek? Tisztában vagy azzal, hogy állandóan úton vagyok tanítványaimmal, s néha azt sem tudjuk, hogy hol fogunk aludni? Tudod te, hogy mit jelent valójában a tanítványi élet?
Aztán egy másik személy lép hozzá, de ő késlekedne. Csak evilági teendői után indulna. De Jézus nem vár és kijelenti, hogy ha jönni akar, akkor induljon azonnal. Ezt tették korábban azok is, akiket elszólított a halászat mellől, hogy követői legyenek.
Talán bennünket is elfog néha a lelkesedés. Aztán gyorsan nagy elhatározásokat és fogadalmakat teszünk. Szívesen nekivágunk nagy lendülettel és fáradhatatlan erővel egy új útnak. De mégis valami megfékezi lendületünket, egy titokzatos erő visszatart, akadályoz bennünket. Egészen kis dolgok zúzzák porrá számításainkat. Mi hiányzik tehát? Talán a kitartás?
Jézus Krisztus követéséhez nem elegendő a jó szándék. Nem elég, ha szavakkal kifejezzük készségünket. Azt kéri tőlünk, hogy egész életünkre kötelezzük el magunkat mellette, és mindenben vállaljuk az ő sorsát. Fel kell ismernem azokat az akadályokat, amelyek meghiúsítják, hogy egészen Jézusért éljek!
© Horváth István Sándor

Imádság:
Köszönöm néked, Uram, hogy ma reggel is békére ébredhettem. Köszönöm az életet, hogy fájdalmak és betegségek nélkül, szabadon lélegezhetek, élhetek. Köszönöm, hogy őszinte szívvel szólhatok Hozzád, hogy meghallgatod szavaimat!