Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége, Amikor elértem, felnéztem AZ égre.
Hála AZ Istennek most már megpihenek, Nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom AZ óra, Nem pislogok félve a nagymutatóra.
Nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat, Nem kell odahagynom a jó meleg
ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik, AZ egész háznépem kívánságom lesik.
Etetnek, itatnak s vakarják a hátam, Ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.
Rám virradt AZ első nyugalomnak napja, feleségem így szólt, hallja e kend
apja:
Itt rám villantotta gyanúsan a szemét, hát most már igénylem fele
segítségét.
Elvégre nekem ezt esküvel fogadta, De hát, amíg szolgált, nem volt
foganatja.
már egy kis pihenés, énrám is rám fér, meglátja nem sok ez, s azután ráér.
Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek, én nálam mindnyájan hamarabb
felkeltek.
Most már négy órakor a házba nem férek, Azon a jogcímen, hogy most már
ráérek.
Feleségem eddig sohasem volt bajban, még a jövés-menés sem fogott ki rajta.
Amióta végleg eljöttem nyugdíjba, Minden nap más bajok mutatkoznak rajta.
Emiatt kell nekem legkorábban kelni, Emiatt kell nekem a piacra menni.
Emiatt vár rám ezer féle dolog, Sokszor a szemem, már alig-alig forog.
Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki, még a gyermeknek sem volt szabad
mukkanni.
Most már mindenkinek szabaddá lett a tér, ITT is AZ a jogcím, AZ öreg már
ráér.
Éjjel, ha a cica elnyiffantja magát, így szól feleségem, ihol van a kabát.
Bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz, Majd lepihensz azután, Te
legjobban ráérsz.
Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek, utolsó vásárló biztosan én leszek.
Elfáradok bele, olyan sokszor kérek, De hát leintenek, várjak, én ráérek.
Ha meg elülhetnék, jönnek AZ unokák, Szilaj borzas fiuk, maszatos
kislánykák.
Mind AZ én nyakamba ömlenek szegények, cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy
ráérek. Én édes Istenem!
Hátha már ráérek, én üljek azért is, akit elítéltek? Hol volt ez a sok baj
idáig megbújva,
Pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba? Mindennek megvan a maga
nehézsége,
Na ha majd meghalok, megpihenek végre.
Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja, MI vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg, Fele bosszankodik, fele meg
kesereg.
Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas? Rá mondja egy bakter, ez ITT
mind nyugdíjas.
Van ITT kérem olyan, aki kétszáz éve kóborog idekint s vár a bemenésre.
Mert, ha AZ ajtóig némelyik el is ér, Péter így mordul rá: kend nyugdíjas,
ráér.
No, ha valamikor még újra születek, Tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
Leszek taligás, vagy örök vándor utas, akármi, csak éppen NE legyek
nyugdíjas.

(Szerz. Ismeretlen.)