„…hetven esztendő, vagy… nyolcvan esztendő… gyorsan eltűnik…” (Zsoltárok 90:10)
A lelkünk nem hírnévre, kényelemre, gazdagságra vagy hatalomra
éhezik. Ezek a dolgok épp annyi gondot okoznak, mint amennyit
megoldanak. A lelkünk arra éhezik, hogy az életünk jelentsen valamit,
hogy számítson. A zsoltáros ezt írja: „Életünk ideje hetven esztendő,
vagy ha több, nyolcvan esztendő” (Zsoltárok 90:10). Nyolcvan év csaknem
30 000 nap. Gondold végig úgy, mintha pénzről beszélnél: mit vehetnél 30
000 forintért? Ez nem túl sok pénz – és nem túl sok idő! Egyikünk sem
tudja, mennyi ideje van még hátra, de azt tudjuk, hogy mennyi időt
kaptunk eddig. Ha meg kellene húznod a vonalat, és össze kellene adnod
mindent, mit tudnál felmutatni az életedből örökkévaló értékekkel
számítva? Jób azt mondta: „Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél…”
(Jób 7:6); „…túl gyorsan elszaladnak …” (Jób 9:25 TM). Bryan Wilkerson
mondja: „A tinédzserek azt számolják, mennyi barátjuk van, vagy azt,
mennyi pontot kell gyűjteniük, hogy bejuthassanak az egyetemre. Az
egyetemisták a kreditjeiket számolják… és azt, hogy hány sört tudnak
meginni… a felnőttek a sikert azzal mérik, hogy hány szobájuk van, és
hány autó áll a garázsukban… vagy, hogy mennyit hoznak a befektetéseik. A
legtöbb ember két hibát követ el… azt hiszik, olyan sok idejük van,
hogy megengedhetik maguknak, hogy elpazarolják; vagy azt hiszik, olyan
kevés van, hogy úgysem tudnak semmi igazán jelentőset tenni, ezért aztán
meg sem próbálják. Napjaink olyanok, mint a bőröndök – mind egyforma
méretű – de vannak, akik több mindent tudnak beletenni, mint mások.
»…aki hiábavalóságokat hajszol, az esztelen« (Példabeszédek 12:11).
Napjaink számlálása azt jelenti, hogy felajánljuk azokat Istennek, és az
Ő útmutatását kérjük az életünkre.”
Kommentáld!